Wolff: A versenybírák a szabályok szerint jártak el - F1VILÁG.HU

Wolff: A versenybírák a szabályok szerint jártak el

HIRDETÉS
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke boldogabb lenne, ha a pályán nyerték volna meg az F1-es Kanadai Nagydíjat.
2017 Russian Grand Prix, Friday - Steve Etherington

Sebastian Vettel végig vezetett a Kandai Nagydíj versenyén, azonban egy pályaelhagyást követően a versenybírák szerint veszélyesen tért vissza, ezért 5 mp-es büntetésben részesült. A német ezzel nem tudta megtartani győzelmét, így Lewis Hamilton állhatott fel a dobogó legfelső fokára

Wolff vegyes érzésekkel fogadta a mai eredményt, azonban úgy gondolja, a stewardok a szabályoknak megfelelő döntést hoztak

„Úgy gondolom, hogy a győzelem, az győzelem, a pontokat vinni kell” – nyilatkozta a csapatfőnök a BBC-nek. „Szívesebben szereznénk meg a pályán, de ilyen napok is vannak.”

„Azt hiszem, a szabály – és én csak azt mondom, amit a szabályokban írnak – az, hogy egy autónyi szélességet kell hagyni. És ez nem volt így. Büntetést adtak érte. Néha úgy tűnik, hogy elnézőek a versenybírák, néha úgy, hogy kemények, de akármit is mondanak, el kell fogadni azt is, ami ellened szól.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!