Wolff: Még sokáig az F1-ben maradhat a Mercedes - F1VILÁG.HU

Wolff: Még sokáig az F1-ben maradhat a Mercedes

HIRDETÉS
A Mercedes „hosszabb távra” is a Forma-1-ben marad, ha képes lesz csökkenteni anyavállalata, a Daimler költségeit – mondja a csapatot irányító Toto Wolff.
2019 Abu Dhabi Grand Prix, Saturday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes

A 2018-as költségekről árulkodó dokumentumok alapján a Daimler kevesebb mint 40 millió fonttal járult hozzá az F1-es istálló szerepléséhez, a büdzsé nagy részét a Forma-1-es szereplésből származó pénzjutalmak, illetve szponzori összegek alkották.

Az elmúlt hónapokban több alkalommal is felmerült pletykaként, hogy a német gyártó 2020 után kivonulhat a Forma-1-ből, habár igen aktívan részt vett a 2021-ben érkező új szabályok kialakításában, ráadásul semmi jelét sem mutatta annak, hogy hátat kíván fordítani a sportágnak.

A Daimler kulcsemberei a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon is jelen voltak, az igazgatóságban helyet foglaló Britta Seeger pedig a győztes konstruktőrnek járó trófeát is átvehette a dobogón.

A Mercedes F1-es programját irányító Toto Wolff szerint az az érték, amit a német gyártó nyer a sikeres Forma-1-es szereplés okán, komoly tényező a folytatást illetően.

„Én vagyok az, aki a motorsport-tevékenységért felel. De én vagyok az első, aki elismeri azt is, hogy az autóipar változik, és minden tevékenységet meg kell vizsgálni. A Forma-1 és a motorsport általánosságban véve olyan tevékenység, mely szerves része a mi DNS-ünknek. Az első Mercedes is egy versenyautó volt.”

„Úgy gondolom, hatékonyabbnak kell lennünk. Egy szolid üzleti tervvel kell előállnunk. Csökkentenünk kell a Daimler hozzájárulását a mi tevékenységünkhöz, ha pedig sikerül ezt elérni, akkor hosszú távra a Forma-1-ben leszünk.”

A Mercedes 2010 óta szerepel ismét gyári csapatként a Forma-1-ben, a 2014-es hibrid erőforrások bevezetése óta pedig verhetetlen. Visszatérése óta a csapat 12 vb-címet, 93 futamgyőzelmet és több mint 100 rajtelsőséget szerzett, és közel 200 alkalommal álltak dobogón versenyzői.

„Az F1-es szereplés a befektetések egyik legjobb megtérülését jelenti a Daimler-csoporton belül” – magyarázza Wolff.

„Több mint 1 milliárdos nyereséget generálunk. És alapvetően mégis csak egy brandről beszélünk. Amit csinálunk, az nagyszerű szórakoztatás, ugyanakkor technológia is. Itt vannak a leghatékonyabb hibrid motorok, a brandnek pedig remek sportimázst kölcsönöz a szereplésünk. Amióta elkezdtük sikeres szereplésünket 2014 óta, azóta kivesszünk a részünket abban, hogy másfajta imázst alakítunk ki a Mercedes számára.”

Hirdetés

„Természetesen a közúti autók, a stílus és a technológia a leglényegesebb részek, de azt gondolom, az, hogy mi Forma-1-es versenyeket nyerünk, mi is hozzátesszük a magunkét ahhoz, hogy másképp tekintsenek erre a brandre. Ezért vannak itt az igazgatóság emberei is: mert amit csinálunk, az egy pozitív gyakorlat, amiből a Daimler valójában profitál.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!