Megosztás:

Wolff: Néha ősz hajszálaim lesznek Hamiltontól

Hamilton viselkedésével néha megnehezíti a csapatvezetés dolgát.
Hamilton viselkedésével néha megnehezíti a csapatvezetés dolgát. © Singapore GP

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója soha nem látott őszinteséggel mesélt a Lewis Hamilton és Nico Rosberg közötti feszült kapcsolatról, amely egy ideig élvezetes volt számára is – azt is elárulta, meddig.

Hamilton közösségi médiában betöltött szerepe minden más F1-es pilótáénál jelentősebb, hiszen rendszeresen megosztja rajongóival, éppen merre jár, vagy melyik sztárral bulizik. A brit így már nem csupán egy pilóta, hanem egy marketingeszköz is, azonban ezt a csapatnak sokszor igencsak nehéz kezelnie – árulta el Wolff.

„Ő szabadságra vágyik, nem lehet bezárni egy aranyketrecbe. Emiatt néha őszhajszálaim lesznek, de alapvetően ő az az ember, akit egy nehéz napon az autónkban akarunk tudni” – nyilatkozta a Mercedes vezetője.

„Nem akarunk marionetteket vagy robotokat. Az ilyen éles személyiségeket nehezebb kezelni. De azt, hogy beállítsuk a fiúkat a mainstream-sorba, hogy szájkosarat adjunk nekik, vagy megmondjuk, hogy milyen szabályok szerint beszélhetnek, azt hibás lépésnek tartanám. A versenyzők felelősek a márkájuk iránt, ugyanakkor el kell tudni engedni őket.”

Hamilton korábbi csapattársával, Nico Rosberggel nem ápolt baráti viszonyt, meglehetősen intenzív, vitákkal teli és feszült volt köztük a hangulat. Wolff őszintén mesélt erről az időszakról, és elmondta, valójában tetszett neki a köztük lévő rivalizálás, bár csapatszinten nehezen birkóztak meg a feladattal, amikor meg kellett húzni náluk a határokat. Olykor pedig át is lépték azokat, amikor a rivalizálás ellenségeskedésbe ment át, ezt pedig már nem akarták tolerálni.

„Marketing szempontjából Nico és Lewis viszonya nagyon intenzív volt, és én ezt remeknek tartottam – és a szurkolók is” – folytatta Wolff. „A rivalizálás köztük csúcsmagasságokba ment, a mi problémánk pedig az volt, hogy az egyik mindig nagyon boldog, a másik pedig halálosan szomorú volt. A rivalizálás ellenségeskedésbe torkollt, amit a csapat nehezen tudott kezelni.”

A brit jelenlegi csapattársa, Bottas teljesen más típusú versenyző, aki profi szinten, ám nyugodtan versenyez Hamilton mellett – Wolff elmondta, élvezik ezt a helyzetet is, ám azt nem tudja megmondani, melyik a jobb a kettő közül.

„Most teljesen új dinamika van csapatok belül. A kérdés, mi jön ezek után? Meg akarjuk ezt tartani? Vagy a nukleáris verzió jobb lesz számunkra? Nem tudom.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier abban bízik, 2018-ban, a Renault motorjait használva...

Hozzászólások

( komment)