Fotó: Sauber F1 Team
Hírek

Wolff: Wehrlein a Mercedes csapatánál marad

Habár a Forma-1-ben minden bizonnyal nem kap lehetőséget 2018-ban, Pascal Wehrlein továbbra is a Mercedes családjában marad – ezt Toto Wolff nyilatkozta a minap.

A német versenyző pályafutását már évek óta a Mercedes egyengeti – néhány éve a német túraautó-bajnokságban (DTM) Wehrlein bajnoki címet is szerzett a gyártónak.

Ezt követően a Manor színeiben mutatkozott be az F1-ben, majd a tavalyi évet már a Sauberrel versenyezte végig.

A svájci istálló azonban az idei szezonra nem hosszabbította meg szerződését, így Wehrlein ülés nélkül maradt.

„Pascal kétségkívül helyet érdemel a Forma-1-ben, és határozottan az egyik leggyorsabb versenyző”

– mondta Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója a Motorsport.com-nak.

„Jelenleg egy kicsit keserű a dolog, ami az elérhető versenyzői üléseket illeti. De kétségtelen, hogy a csapatunknál marad. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Forma-1-en kívül részt vesz-e más versenysorozatban. De kétségkívül a tagja marad a csapatunknak.”

2017-ben Wehrlein szerezte a Sauber valamennyi pontját – összesen 5-öt: Spanyolországban a 8., Azerbajdzsánban a 10. helyen ért célba. Ennek ellenére nem tarthatta meg helyét a csapatnál, idén Charles Leclerc váltja.