Yamamoto újabb versenyekre számít - F1VILÁG.HU

Yamamoto újabb versenyekre számít

Sakon Yamamoto bízik abban, hogy még több versenyzési lehetőséget kap csapatától az évad hátralévő részében, miután a Magyar Nagydíjon már zsinórban harmadik versenyét teljesítette a Hispania színeiben.


Sakon Yamamoto bízik abban, hogy még több versenyzési lehetőséget kap csapatától az évad hátralévő részében, miután a Magyar Nagydíjon már zsinórban harmadik versenyét teljesítette a Hispania színeiben.

A japán versenyző Bruno Senna helyére ugrott be a Brit Nagydíjon, majd a Német-, illetve a Magyar Nagydíjon Karun Chandhokot helyettesítette.

Bár mindhárom versenyen kikapott csapattársától az időmérő edzésen, és a futamon sem volt eredményesebb, Yamamoto bízik abban, hogy az augusztus végén megrendezésre kerülő Belga Nagydíjon is rajthoz állhat.

„Hallottam, hogy a csapatnak négy versenyzője van, és a vezetőség futamról futamra fog döntést hozni arról, hogy kit állít rajthoz – a teljesítmény alapján” – mondta a japán, aki állítólag nem kevés pénzt fizet azért, hogy versenyezhessen.

„Eddig jó teljesítményt nyújtottam Silverstone-ban és Hockenheimben, ezért is kaptam újabb bizonyítási lehetőséget a Hungaroringen. Nagyon boldog vagyok, és örülök ennek, amiért köszönettel tartozom a csapatnak.”

„Abszolút pozitívan tekintek a jövőbe, és megpróbálok 100 százalékosan a munkámra koncentrálni, hogy mindig és mindenkor a lehető legjobb tudásomat tudjam nyújtani.”

Arra a kérdésre, hogy mit gondol, megtarthatja-e versenyzői ülését a következő futamra, a japán pilóta így felelt: „Úgy gondolom, ha továbbra is így teljesítek, és hozom a formámat, akkor minden esélyem megvan arra, hogy további versenyzési lehetőségeket kapok a csapattól.”

Bár Yamamoto mögött komoly japán szponzorok állnak, mégis elmondta, hogy önerőből, és nem támogatói pénzének köszönhetően versenyezhet.

„Nem a szponzorációs pénzekről van szó, hanem a versenypályán nyújtott teljesítményemről” – mondta a japán, akinek ezen kijelentése – valljuk be – nem túl hiteles.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!