Zárt pilótafülke védheti a versenyzők fejét az F1-ben - F1VILÁG.HU

Zárt pilótafülke védheti a versenyzők fejét az F1-ben

HIRDETÉS

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a zárt pilótafülke megjelenése elkerülhetetlenné válik a Forma-1-ben, vélik a technikai vezetők, miután Fernando Alonso sértetlenül megúszta a Belga Nagydíj rajtjánál történt balesetet.



Egyre inkább úgy tűnik, hogy a zárt pilótafülke megjelenése elkerülhetetlenné válik a Forma-1-ben, vélik a csapatok technikai vezetői, miután Fernando Alonso szerencsés módon, sértetlenül megúszta a Belga Nagydíj rajtjánál történt tömegbalesetet.

Romain Grosjean versenygépe szó szerint átröpült Alonso pilótafülkéje felett, és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy a spanyol fejét semmi nem találta el, ami akár végzetes is lehetett volna.

A zárt pilótafülke esetleges bevezetése a 2009-es Magyar Nagydíj óta téma, mikor Felipe Massa súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, mikor egy rugó fejen találta az időmérő edzésen, mindössze néhány nappal azután, hogy Henry Surtees életét vesztette egy Forma-2-es megmérettetésen, mikor egy elszabadult kerék fejen találta.

A McLaren technikai igazgatója, Paddy Lowe úgy gondolja, hogy a hétvégi eset egyfajta emlékeztető volt számukra, hogy nem szabad elvetni a zárt pilótafülke bevezetésének ötletét, és továbbra is keményen kell dolgozniuk, hogy akár 2014-ben már módosított pilótafülke legyen az F1-ben.

„Úgy gondolom, hogy 2014 egy reális cél lehet, hiszen egy éve dolgozunk a projekten” – mondta a szakember. „Személy szerint azt gondolom, hogy valamit lépni kell, ez így nem megfelelő, hiszen jelenleg a versenyzők feje védtelen és ez a legégetőbb biztonsági probléma a jelenkori F1-ben.”

„Időről időre megismétlődik, és mindig azt mondjuk, hogy szerencsénk volt. Egy napon azonban lehet, hogy nem lesz szerencsénk. Persze ez egy nyitott fülkés széria és ezt is tiszteletben kell tartanunk, de technikailag valahogy megoldható lenne.”

Korábban több megoldással is kísérletezett az FIA, köztük egy a vadászgépeken is helyet kapó „szélvédővel”, azonban Lowe elmondta, hogy ezt az ötletet úgy tűnik, el kell vetniük, hiszen a hagyományos bukókeret jobb megoldásnak ígérkezik.

„Elvégeztünk már teszteket, kilőttünk kereket és különböző ütközéseket szimuláltunk. Elmondhatom, hogy az eredmények eddig bíztatóak” – folytatta. „Sokat tanultunk az elmúlt időben, már tudjuk, hogy milyen szögű ütközésekre kell még ellenállóbbá tenni azt és megerősíteni.”

Hirdetés

„Most azon dolgozunk, hogy a kilátás a pilótafülkéből zavartalan legyen, és a keretek semmit ne takarjanak ki, ami fontos lehet. Ideális esetben a versenyző semmit nem szeretne maga előtt látni, ami korlátozza a látását, azonban más szériákban is hozzászoknak ehhez, nemde?”

„Az oszlopok méretén dolgozunk, és azt gondoljuk, ha ezek nem túl nagyok, hozzá lehet szokni.”

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali azonban figyelmeztet, hogy nem szabad elkapkodni a zárt pilótafülke bevezetését, hiszen nagyon át kell gondolni a dolgokat, nehogy ártsanak vele.

„Szerencsések voltunk, hogy semmit nem történt Fernando fejével” – mondta a szakember. „Az FIA-val közösen azon dolgozunk, hogy egy olyan rendszert találjunk, ami javít a biztonságon, mert azok a rendszerek, amiket eddig teszteltünk, mind tartogatnak problémákat, és még nem 100%-osak.”

„Például felmerül, hogy egy zárt fülkéből milyen gyorsan tud kiugrani egy versenyző tűz esetén. Szóval nagyon óvatosnak kell lennünk minden ilyen eszközzel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!