Mercedes: Bottasnak vb-címért kell harcolnia 2018-ban - F1VILÁG.HU

Mercedes: Bottasnak vb-címért kell harcolnia 2018-ban

HIRDETÉS
Russian Grand Prix Race

Nagy elvárásai vannak a Mercedes Forma-1-es csapatának Valtteri Bottas felé – Toto Wolff azt mondja, a finn pilótának idén a világbajnoki címért kell harcolnia.

Bottas tavaly csatlakozott a Mercedes csapatához, és bár 3 versenyt meg tudott nyerni, csapattársával, Lewis Hamiltonnal nem tudta felvenni a versenyt, így nem volt esélye arra, hogy megnyerje a világbajnoki címet.

A 28 esztendős versenyző pontosan tudja, javulnia kell, ha meg akarja tartani a helyét 2019-re – szerződése ugyanis az idei szezon végén lejár a csapatnál.

Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója nemrég azt mondta, sokat várnak versenyzőjüktől.

„Ez az, amit tennie kell, harcolnia kell a vb-címért” – mondta a szakember az ESPN-nek adott exkluzív interjúban. „Szocsiban és Ausztriában voltak fénypontjai, de a nyári szünet után Lewis nagyon erősen tért vissza, és ezzel az előrelépéssel Valtteri hátralépett egyet.”

„A szezon végénre aztán összeszedte magát, és mivel ő egy nagyon erős ’nem adom fel-mentalitású’ finn – egy Sisu –, azt várom tőle, hogy megerősödve tér vissza a pályára, felhasználva mindazt, amit a legutóbbi szezon során tanult a jelenlegi éra legjobb Forma-1-es versenyzője ellen.”

„Úgy gondolom, elsősorban magának is szeretne bizonyítani. Tudja, milyen hátrányai voltak, és tudja, mik az előnyei. Valtterit 10 éve ismerem. 10 éve egy kissrác tűnt fel az irodámban télen egy kicsi pulóverben, kabát nélkül, az édesapja sem volt vele. Nagyon erős akarattal bír, vasakarattal. Nincs kétségem afelől, hogy egy jobb Valtterit látunk 2018-ban.”

A 2016-os év világbajnoka, Nico Rosberg korábban egy lapinterjúban azt mondta, a Hamiltonnal vívott bajnoki küzdelem során kulcsfontosságú volt, hogy „összezavarja” a brit fejét, Wolff szerint azonban Bottas nem fog hasonló pszichológiai játszmákat alkalmazni.

„Ez nem Valtteri stílusa. Valtteri a pályán akarja megcsinálni a lehető legjobb módon. És vannak olyan vezetési képességei, melyek jól működnek számára bizonyos pályákon. Javítani fog a gyengeségein, és tovább folytatja a munkát az erősségein.”

Hirdetés

„Amit szeretne, hogy ő legyen a mérce egy négyszeres világbajnok ellen. Brutálisan őszinte önmagával. Ha sikerül szembe szállnia Lewisszal, megvan a helye a Forma-1 legjobbjai között. Ha nem, azt tudni fogja, és nem lesznek kifogásai.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!