Beleláttunk a Ferrari szívébe: vérvétel és drogteszt a pálya mellett

Italian Grand Prix 2019, Monza, Friday, Sebastian Vettel, Ferrari
Fotó: Italian Grand Prix
A drogteszt hozzátartozik a sportolók életéhez, és azon sem lepődnek meg, ha vérvételt kérnek tőlük. És van, hogy egy általános vérvétel után speciális kivizsgálásra küld minket az orvos, mert látja, hogy valami nem stimmel: pontosan így működik ez a Forma-1-es motorok esetében is. A Ferrari és a Shell versenypálya melletti üzemanyaglaborjában jártunk.

Nem véletlen, hogy a Forma-1 az autósportok királykategóriája: a magas szintű technológiához magas szintű tudás párosul, a legapróbb részletekig mindennek felelőse, szakértője van. A Ferrari és a Shell neve a hosszú évek során már összeforrt, és céljuk is egyetlen egy: magas teljesítmény és győzelem a versenypályán. A Shell az 1900-as évek elejétől részt vesz a motorsportokban, a Ferrarit pedig a kezdetektől támogatja a Forma-1-ben, a közös partneri kapcsolat eredménye pedig az, hogy a fejlesztéseket és az innovációt a versenypályáról az utcára viszik. 

De mi történik a versenypályán, a nagydíjak hétvégéjén? Az F1Világ.hu betekintést nyert a Shell Ferrari-motorhome-ba rejtett laboratóriumába, ahol a versenyek hétvégéin a szakemberek azon dolgoznak, hogy minden probléma nélkül működjön – vagy éppen vörös riasztást adjanak a mérnököknek arról, hogy bizony nagy baj van… 

Drew Stinton, a Shell elemzője a Ferrarival tart a versenyhétvégékre, a helyszínen segíti a csapat munkáját. Fotó: Dan Mullan/Getty Images

A Shell laboratóriuma a Ferrarit minden európai versenyhelyszínre elkíséri, ahova a motorhome-ok is a csapattal tartanak. A helyszín ugyanis egy kamion, amely a Ferrari garázsa mögött kap helyet. Belépve valóban laboratóriumi körülményekkel találkozhatunk: minden patyolattiszta, fehér, amit csak a Ferrari piros színei törnek meg néhány helyen. Körbenézve gépeket és üvegcséket látunk, bennük hol tisztább, hol sötétebb színű motorolajjal. Mind vizsgálásra vár, vagy már talán kész is vannak velük. Néhány konzervdoboz is az asztalon fekszik – nem az ebéd van bennük, hanem az FIA-tól kapott, szabályos, referenciának számító, leplombált üzemanyag. 

Az FIA mindig jön

Azon talán csodálkoznunk sem kell, hogy az üzemanyagot is rendkívül szigorú regulákhoz kötik, és az FIA ellenőrzi is a versenyhétvégék során – nem is egyszer –, hogy minden szabályt betartanak-e a csapatok. A Shell laboratóriumában a pálya melletti elemző, Drew Stinton vezette be szerkesztőségünket a Ferrari „vérének” rejtelmeibe – mert bizony a motorolajat annak tekintik, nem véletlen… 

Ez olyan, mint a drogteszt. Az időmérő és a verseny után pedig – különösen akkor, ha nyerünk –, garantált, hogy jönnek.

„Minden versenyhétvégén elvisszük az FIA-nak a mintát, és elmondjuk, hogy ezt fogjuk használni a hétvégén” – mutatta a kis dobozban lévő folyadékot Drew. „Bármikor jöhetnek ellenőrizni, ez olyan, mint a drogteszt. Az időmérő és a verseny után pedig – különösen akkor, ha nyerünk –, garantált, hogy jönnek.

Ha valami nem stimmel, az baj

Az üzemanyag keverékén a szabályok szerint változtathatnak a csapatok, azonban az FIA által meghatározott referenciaszinteket tartaniuk kell. Ennek vizsgálata a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a monitoron egy piros vonal jelzi az FIA által elvárt minőséget – ehhez képest egy kék vonal mutatja a Ferrariban lévő üzemanyag értékeit. Ha a két vonal együtt mozog – és láttuk, hogy a Ferrari laboratóriumában bizony teljesen fedte egymást a két vonal –, akkor minden rendben van.”  

„Az edzés, az időmérő és a verseny után is megvizsgálják az üzemanyagot. Képzeljük csak el, hogy megnyerjük a versenyt, Charles autójában megállapítják, hogy szabálytalan az üzemanyag, elmondják, hogy ez a Shell volt – na, ez a kizárás és a büntetés mellett egy masszív reputációs probléma lenne. Az én munkám, hogy ezt megakadályozzam.”

„Versenyről versenyre változhat az üzemanyag a fejlesztési programtól függően, viszont mindig a V-Powert használjuk. De a Ferrarival szorosan együtt dolgozunk, hogy a lehető legjobb és a lehető leghatékonyabb teljesítményt hozzuk ki a Shell V-Powerből.”

Drew mutatta be az F1Világ.hu-nak, hogyan zajlik a munkájuk a versenyhétvégék során.
Fotó: Dan Mullan/Getty Images

A kérdésre, történt-e már szabálytalanság az üzemanyag-használat során a Shellnél, Drew így válaszolt: 

„Mióta én itt dolgozom, még nem történt ilyen. Ezért vannak tesztek az első naptól kezdve. Ha problémát látunk, akkor másik üzemanyagot veszünk elő. Egy versenyhétvégére több mintát viszünk, ami lefedi a versenytávot, valamint arra is jó, ha a mi oldalunkról valami probléma lenne. Olyan üzemanyagot veszünk elő a rendszerből, amiről tudjuk, hogy biztosan legális.

Vérvétel, motorcsere és kettős győzelem 

A 2019-es szezonban felemelték a versenytávon felhasználható üzemanyag mennyiségét: ez az idei évben a tavalyi 105 kg-ról 110-re emelkedett annak érdekében, hogy a pilótáknak az utolsó körökben ne kelljen spórolniuk a benzinnel. 

„A versenyen 110 kilogramm üzemanyag lehet az autóban, és amikor vége van, legalább 1 liternek kell maradnia, hogy az FIA elegendő mintát tudjon venni” – mondta Drew. „A versenyek után is készül egy teszt, és visszük magunkkal a következő futamra referenciaként. Ha az FIA mondja, hogy valami gond van, akkor meg tudjuk mutatni, hogy nem, nincsen…

Ha a motor „nincs jól”, elküldjük vérvételre, megvizsgáljuk, és megmondjuk, mi a probléma. 2017-ben egy kettős győzelem múlt ezen.

A motorolaj vizsgálata létfontosságú egy versenyhétvége során – Drew feladata, hogy a használt motorolajat rendszeresen kielemezze. Előfordul, hogy éppen ez menti meg a csapatot egy esetleges motorproblémától, kieséstől. Sőt, 2017-ben egy kettős győzelem múlt azon, hogy az elemzők résen voltak. 

„A motorolajat részletesen elemezzük és vizsgáljuk – ez pontosan olyan, mint a vérvétel, meg tudjuk mondani, hogy a motor melyik elemével van gond. Ha a motor „nincs jól”, elküldjük vérvételre, megvizsgáljuk, és megmondjuk, mi a probléma.”

„Egy versenyhétvége alatt 40 olajmintát vizsgálunk meg, aztán az eredményeket megosztjuk a mérnökökkel, hogy segítsük őket.”

A 2017-es monacói kettős győzelemben nagy szerepe volt a Shellnek.
Fotó: Ferrari

2017-ben a monacói kettős győzelemkor már volt szerencsém a csapattal dolgozni. A nagydíj előtt Sebastian autójában az olajban az elemek olyan magas koncentrációja volt jelen, amilyen előtte az innovációs partnerségünk óta még soha. Odamentünk hozzájuk, hogy probléma lehet, odaadtuk az eredményeket, rá tudtunk mutatni, hogy honnan eredhetnek a gondok. A motort büntetlenül cserélhették, megnyertük a versenyt, aztán odajöttek, hogy gratulálnak, mert hozzájárultunk a győzelemhez. A motorelemet visszaküldték Maranellóba, tesztelték, és három kilométer után teljesen tönkrement. Szóval a motor meghibásodott volna, ha nem vesszük észre a problémát.

Fél másodperc egy körön

Amellett, hogy időben figyelmeztetik a csapatot az esetleges problémákról, a Shell csapata felel a teljesítményért is, hiszen végső soron minden innovációnak az a célja, hogy a pályán látszódjon az eredmény. 

„Ha valami újat bevezetünk, a versenyző nem tudja megmondani, hogy az 1 vagy 2 lóerőt jelent, de azt tudja jelezni, hogy érzi-e a különbséget vagy sem” – mesélte Drew, de hozzátette, ők nagyrészt a mérnökökkel állnak kapcsolatban: a Ferrari, az Alfa Romeo és a Haas mérnökeivel. „A Ferrari-motoros autók a Shell üzemanyagát használják, így 6 motor van a pályán, 6 helyről kapunk adatokat, ami segít nekünk az elemzésben.”

De hol mutatkozik meg a Shell munkája a gyakorlatban?

„2014 óta 23 százaléka a motor hatékonyságának a Shell üzemanyagából származik és ez a köridőben megmutatkozik. Fél másodpercet jelent az üzemanyag egy körön, ami F1-es körökben elég masszív, ezt elmondhatjuk. Tavaly a köridő 21 százalékában jelentkezett a V-Power jelentősége.

99 százalékban utcai üzemanyag 

A Shell innovációját, ami a versenypályán bevált, nem tartja meg a Ferrarinak, hanem igyekeznek minél előbb az „utcára vinni” a fejlesztéseket. A sorrend nagyon fontos: először tesztelnek a Forma-1-ben, aztán találkozhatunk a bevált üzemanyaggal a benzinkutakon. Utoljára 2017-ben történt ilyen, amikor a Ferrarival közösen kifejlesztett új Shell V-Powert világszerte piacra dobták. 

Ez az üzemanyag 99 százalékban az a keverék, amit az utcai Shell V-Power is tartalmaz. Néhány éve volt egy teszt az F1-es autón, mindkét benzinnel kipróbálták… 

Globálisan 50 kutató évente 21 000 órán át dolgozik a projekten, hogy mit tudunk a pályáról az utcára vinni, a versenyhétvégéken pedig 2, de maximum 3 ember van itt a Shelltől. Ha sok médiaprogramunk van, vagy sok vendég jön, akkor hárman, de általában ketten vagyunk, egyikünk az üzemanyagra, a másik pedig a motorolajra koncentrál.”

„Ha a Ferrari változtat a motortervezésen, akkor a szakértőink odamennek Maranellóba, és elkezdenek dolgozni azon, hogy hogyan tudnak új üzemanyagot kialakítani, részt vesznek a tesztprogramon. A teszt kifejezetten az F1-es olajon történik, F1-es motorokhoz.”

„A technológiát a pályáról visszük az utakra. Ez az üzemanyag 99 százalékban az a keverék, amit az utcai Shell V-Power is tartalmaz. Szóval ezt az üzemanyagot beleteheted az utcai autódba otthon, működni fog. Ha az utcai üzemanyagot tennénk a Forma-1-es autóba, az is működne, de nem lenne teljesen optimális. Néhány éve volt egy teszt az F1-es autón, mindkét benzinnel kipróbálták: az egyenesekben ugyanolyan gyors volt mindkét üzemanyaggal, de a kanyarokban az utcai üzemanyaggal lassabb volt.

A Shell és a Ferrari összesen 178 győzelmet szerzett partnerként a Forma-1-ben, 12 egyéni és 10 konstruktőri bajnoki címet szereztek együtt. Az együttműködés tehát gyümölcsöző, és habár egy-egy diadal után nem feltétlen az üzemanyag vagy a motorolaj az első faktor, amit kiemelünk, most már világosabban látjuk, hogy az apró részletek is mekkora jelentőséggel bírnak egy versenyhétvége során: olykor egy kiesés vagy egy győzelem is múlhat az üzemanyag-beszállítón

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!