Bevezették, és máris bizonyított a Halo a Forma-1-ben

Fotó: Alfa Romeo Sauber
Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber F1 Team and mechanics on the grid at Formula One World Championship, Rd21, Abu Dhabi Grand Prix, Race, Yas Marina Circuit, Abu Dhabi, UAE, Sunday 25 November 2018.
Az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) vizsgálatai bebizonyították, hogy a 2018-ban bevezetett fejvédő szerkezet máris súlyos sérülésektől óvott meg egy F1-es versenyzőt: Charles Leclerc-t.


Az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) vizsgálatai bebizonyították, hogy a 2018-ban bevezetett Halo máris súlyos sérülésektől óvott meg egy F1-es versenyzőt: Charles Leclerc-t. 

Nagy volt az ellenállás

A Halót 2018-ban vezették be a Forma-1-ben, annak érdekében, hogy a pilóták fejét megvédje – hiszen ez az egyetlen olyan testrészük, amely gyakorlatilag eddig védtelen volt a pilótafülkében ülve.

A fejvédő – gyenge esztétikai minősége miatt – igencsak megosztotta a Forma-1 világát: sokan úgy gondolták, a sport ezzel az elemmel elveszíti varázsát, és aki itt versenyez, vállalja, hogy a motorsport veszélyes. Mások szerint, ha lehetőségük van rá, igenis fejleszteniük kell a biztonságot, hiszen lehet, hogy ezzel életeket menthetnek, és a legfontosabb a versenyzők épsége.

Fotó: Alfa Romeo Sauber

Már éppen kezdtek hozzászokni a pilóták és a nézők is a Halóhoz, amikor a tavalyi szezon második felének kezdetén újra beszélni kezdtek róla: ezúttal azonban csak pozitív értékeléseket kapott. 

A 2018-as Belga Nagydíjon, közvetlenül a rajt után Charles Leclerc és Fernando Alonso keveredett incidensbe, amikor a spanyol pilóta autója átrepült a Sauber felett, érintve a fejvédő szerkezetet.

Hogy pontosan mi történt volna, ha nincs az autón a Halo, azt az FIA kezdte vizsgálni, és hosszú hónapok után, decemberben felfedték a kutatás eredményét, amely alapján kiderült: nem kétség, a Halo bizonyított.

Így látta az orvosi csapat

Dr. Ian Roberts, az FIA főorvosa és Alan van der Merwe, az orvosi autó sofőrje a rajtot követően minden versenyen a mezőny mögött halad – éppen azért, hogy egy esetleges rajtbalesetnél azonnal ott tudjanak lenni. Így történt ez a Belga Nagydíjon is, amikor ijesztő pillanatokat élhettek át Leclerc és Alonso ütközésekor – a főorvos elmondta, a mezőny végéről nézve dermesztő volt, ami történt. 

„Ez egy nagyon érdekes baleset volt, a két autó nagyon közel volt egymáshoz, majd egymásra kerültek. A mezőny végéről elég drámainak tűnt, ahogy Fernando átrepült az autó fölött, de mire odaértünk, mindkét pilóta és Nico (Hülkenberg, aki szintén belekeveredett a balesetbe – a szerk.) is már szállt ki az autójából” – mesélt az ütközés pillanatairól a doktor az Új Szó című lapnak. 

„Charles Leclerc kicsit tovább volt bent, szóval őt kellett megnéznünk, mert ilyenkor lehet, hogy komoly a sérülés. Kiderült, hogy szerencsére nem, kiszállt magától. Ez mindig azt jelenti, hogy folytathatjuk, és mehetünk a mezőny után.”

Az esetet követően rengeteg pozitív nyilatkozat érkezett a Halóval kapcsolatban – sokan a korábbi kétkedők közül is azt mondták, bizonyított a fejvédő rendszer, nincs többé kérdés vele kapcsolatban. 

A baleset egészen különleges hangsúlyt kapott a Halo miatt, érdekes látni a fotókat, nagyon sok gumi került a fejvédőre. Kivizsgáljuk a balesetet, hogy meglássuk, hogy milyen sérülések történhettek volna, valójában milyen hatása volt a helyzetnek, hogy a Halo mennyire volt hatékony” – mondta Roberts még az eredmények közzététele előtt.

Már Halo nélkül furcsák a versenyautók

Alan van der Merwe, aki szintén a mezőny végéről nézte végig a balesetet, elmondta, igazából már egyébként is csökkentek a Halót ért kritikák, mivel az emberek hozzászoktak, azonban a baleset után a kétkedők számára is bizonyított a biztonsági elem. 

„Nekünk egészen más nézőpontunk van akkor, amikor az egész ott, valós időben történik” – mondta van der Merwe. „Viszont a Halót ért kritikák eltűntek, ez észrevehető, és nekem is sokszor mondják, hogy egészen megszokták, már nem is veszik észre.”

„Igen, már nem azt mondják, hogy „ez már nem az az autó, ami korábban volt”. Most inkább a GP3-as autókra nézünk furcsán, amelyeken még nincs Halo” – tette hozzá a doktor, aki Leclerc fejvédőjének vizsgálatában ugyan nem vett részt, azonban kíváncsian várta az eredményeket, hiszen fontos információkat kaptak a kutatások eredményeképp.

„Ez egy tanulási folyamat, amikor a beleseteket megvizsgálják, a tapasztalatokat leszűrik, megnézik, mi az, amit tudnak fejleszteni. Ezt nagyon-nagyon komolyan veszik.”

A Halo megvédte Leclerc-t

Az FIA több hónap után hozta nyilvánosságra a vizsgálat eredményeit – a kutatás által azt szerették volna megtudni, hogy mi történt volna, ha az autón nincs fent a fejvédő rendszer, és milyen sérülésektől óvta meg Leclerc-t az elem. 

Fotó: Alfa Romeo Sauber

A vizsgálat eredményeként kiderült, a Halo megmentette Leclerc-t egy súlyos – vagy annál is komolyabb – sérüléstől. Az ütközés következtében Alonso felfüggesztése eltört, és a Halón ugyan látszottak külsérelmi nyomok, szerkezetileg – az 58 kN behatás ellenére – nem sérült.

Az FIA korábbi tesztje során 125 kN erőhatásig tesztelték a Halót, ennek a 46%-a volt az az erő, amivel Alonso kereke érintette a fejvédőt. Ha a kerék Leclerc sisakját találja el, az súlyos nyak-vagy fejsérüléseket okozott volna. 

Az elemzésből kiderült, hogy Alonso kereke nem, azonban az első vezetőszárnyának véglapja elérte volna a monacói sisakrostélyát a Halo nélkül, így akár át is törhette volna azt – azonban a kontakt lehetséges mértékét nem tudják meghatározni. Talán jobb is nem belegondolni, hogy ennek milyen következményei lettek volna, emlékezve Felipe Massa 2009-es hungaroringi balesetére, amikor a brazil pilóta sisakját egy másik autóról leszakadó rugó találta el. 

A Halo tehát bizonyított, és Jean Todt, az FIA elnöke büszke rá, hogy nem engedtek az ellenállásnak, és már tavaly bevezették a fejvédőt – amely a következő években még biztosan változni fog a külsejét illetően, hiszen szeretnék sokkal esztétikusabbá tenni. 

Addig is a nyitott pilótafülkés FIA-szériákban, ahol idén még nem láthattuk a Halót – vagyis a Forma-3-ban és a Formula-E-ben is – bevezetik 2019-ben a már abszolút pozitívumnak számító fejvédőt. 

A cikk először az Új Szó című lapban jelent meg.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!