Mercedes-AMG Petronas Motorsport

Michael Schumacher elmondta, hogy soha nem is számított arra, hogy rögtön megtalálja régi önmagát, és már visszatérő versenyén harcba szállhat a...

2010. március 15., hétfő

Michael Schumacher ugyan jól szórakozott visszatérő versenyén, azonban elmondta, hogy a tankolás betiltása miatt jóval kisebb a mozgásterük a...

2010. március 14., vasárnap

Michael Schumacher nem aggódik amiatt, hogy eddig rendre kikapott csapattársától a hétvége folyamán, mert tisztában volt azzal, hogy időbe telik majd,...

2010. március 13., szombat

Nico Rosberg csalódottan nyilatkozott az év első időmérőjét követően, mert az edzéseken mutatott kiváló teljesítménye után sokkal jobb eredményre...

2010. március 13., szombat

Michael Schumacher sikeresen teljesítette a szezonnyitó Bahreini Nagydíj első két szabadedzését, és fél másodperccel lemaradva csapattársa, Nico...

2010. március 12., péntek

Nico Rosberg optimistán várja az idei évet, és úgy érzi, képes lesz tartani a tempót új csapattársával, Michael Schumacherrel, aki szenzációs...

2010. március 11., csütörtök

Michael Schumacher már alig várja a hétvégét, hogy végre elrajtoljon az idei bajnokság, ugyanis elmondása szerint teljes mértékben felkészült a nagy...

2010. március 10., szerda

Mark Webber úgy gondolja, hogy nagyon nem lesz könnyű dolga Michael Schumachernek, aki három év kihagyás után, a Mercedes GP oldalán tér vissza a Forma...

2010. március 9., kedd
2015 A német istálló versenyzői, Nico Rosberg és Lewis Hamilton a 2016-os idény során is domináltak, és lényegében ők ketten voltak esélyesek a vb-címre. Végül a német kerekedett felül, aki a bajnoki trófea megnyerése után be is jelentette visszavonulását. A csapat a konstruktőri bajnokságban is verhetetlennek bizonyult.
2015 Hamilton vezetésével a Mercedes zsinórban második kettős sikerét érte el a konstruktőrök versenyében, miután a 19 futamból 16-ot a német gárda versenyzői nyertek meg, ebből 12-szer kettős győzelmet aratva.
2014 Abszolút domináns szerepet töltött be a hibrid érában, 19 versenyből 16-ot behúzott, 11 kettős győzelemmel. Három futammal a szezon vége előtt már megszerezte a konstruktőri bajnoki címet, és Lewis Hamiltonnal első egyéni diadalát aratta az utolsó versenyen Juan Manuel Fangio óta.
2013 Az F1 W04 hihetetlenül gyorsnak bizonyult az elején, azonban keményen bánt az abroncsokkal. Négy egymást követő pole pozíció után Nico Rosberg megszerezte a győzelmet Monacóban, melyet további két elsőség követett Nagy Britanniában (Rosberg) és Magyarországon (Hamilton). Képtelen volt tartani a tempót a Red Bullal a szezon második felében, így a bajnokság második helyén végzett.
2012 Rosberg megszerezte a csapat első pole pozícióját illetve futamgyőzelmét - mint gyári csapat 1955 óta - a szezon harmadik állomásának helyet adó Kínai Nagydíjon a számos innovációval felvértezett F1 W03-as modellel, amelyen először tűnt fel a dupla DRS. A csapat teljesítménye azonban visszaesett a szezon során, nem tudta tartani a tempót ellenfeleivel, így már a dobogós helyezésekért is szenvedett.
2011 Schumacher és Rosberg csalódott volt, mivel csapata képtelen volt javítani formáján, és a Red Bull, a McLaren és a Ferrari mögött csak a negyedik legerősebb csapat volt. Legjobb eredménye egy negyedik hely volt Schumacher révén Kanadában.
2010 A Mercedes visszatért, mint gyári csapat, miután felvásárolta a bajnokságot nyert Brawn GP alakulatot. Bár sokat vártak az 1955 után először gyári csapatként versenyző németektől, nem tudtak maradandót alkotni. Michael Schumacher visszatérése sem úgy alakult, ahogy azt terezte, szinte rendre kikapott nálánál jóval tapasztalatlanabb honfitársától, Nico Rosbergtől. A brackley-i csapat végül a negyedik helyen végzett.
Csapatok és pilóták profilkép: 
SEO
Link sorrend: 
0
Szezon Motor VB Pont Rajt GY Pole LK
2016 Mercedes 1. 765.00 21 19 20 9
2015 Mercedes 1. 703.00 19 16 18 13
2014 Mercedes 1. 701.00 19 16 18 12
2013 Mercedes 2. 360.00 19 3 8 1
2012 Mercedes 5. 142.00 20 1 1 3
2011 Mercedes 4. 165.00 19 0 0 0
2010 Mercedes 4. 214.00 19 0 0 0

VB=Világbajnoki cím; GY=Győzelem; LK=Leggyorsabb kör

Statisztikák:
Világbajnoki cím 3
Rajt 148
Győzelem 64
Dobogós helyezés 128
Pole pozíció 73
Leggyorsabb kör 47
Pontszám 3050.00
Tények, és adatok:
Legjobb rajtpozíció Első hely
Legjobb eredmény Első hely
Legjobb vb-pozíció Első hely, 2014, 2015, 2016
Első verseny Bahreini GP, 2010 – Nico Rosberg
Első pontok Bahreini GP, 2010 – Nico Rosberg, 8 pont
Első győzelem Kínai GP, 2012 – Nico Rosberg
Első pole pozíció Kínai GP, 2012 – Nico Rosberg

Adatok 2016-ig bezárólag.