Születési év | 1969. január 3.
Születési hely | Hürth-Herlmülheim (D)
Családi állapot | nős, két gyermek 
Weboldal| http://www.michael-schumacher.de

Michael Schumacher

MERCEDES

0
F1-es győzelem
2012Megszerezte első pole pozícióját visszatérése óta Monacóban, azonban mégsem ő indulhatott az első helyről – egy korábbi rajtbüntetése miatt. Valenciában dobogóra állhatott, azonban végeredményben kikapott csapattársától. Az év végén immáron másodszor, de most végleg visszavonult.
2011Rengeteget fejlődött a 2010-es szezonhoz képest, kis híján elkapta csapattársát, Nico Rosberget. Tudván, hogy a Mercedes messze elmaradt a három élcsapattól, a Kanadában szerzett negyedik helye – amely csapata legjobb eredményes is volt egyben – komoly eredmény.
2010A visszatérés nehezebbnek bizonyult, mint azt gondolta. Szenvedett versenygépe kezelésével, sokat panaszkodott a Bridgestone abroncsaira. Képtelen volt felvenni a tempót csapattársával, Nico Rosberggel, bár a szezon utolsó versenyein egyre jobban teljesített. Végül csak a kilencedik helyen végzett, csalódottan zárta az évet.
2009Felipe Massa magyarországi balesete után úgy volt, hogy visszatér a Ferrarival, ám egy korábbi nyaksérülése miatt visszavonulót kellett fújnia. A visszatérés lehetősége nem hagyta nyugodni, keményen edzett, és miután orvosai zöld jelzést adtak neki, szerződést kötött a Mercedes GP-vel, amely Ross Brawn irányítása alatt gyári csapatként indul a bajnokságban.
2006Az utolsó futamig harcban volt a végső győzelemig, azonban már szezon közben, az Olasz Nagydíjon bejelentette, hogy az év végén elhagyja a Forma-1-et. Végül aztán ismét Fernando Alonso ellen veszített csatát, aki az előző évben is bajnokká avanzsált.
2005Nem sikerült megvédenie a bajnoki címet, ugyanis a Ferrari Bridgestone páros nem tudta felvenni a harcot a Michelin partnereivel, a Renault-val és a McLarennel. Mindössze egyetlen győzelmet aratott, azt is az Amerikai Nagydíjon, ahol csak hat pilóta rajtolt el, miután a Michelin biztonsági okok miatt visszahívta csapatait a garázsba.
2004Megszerezte hetedik bajnoki címét, miután rekordszámú 13 győzelmet aratott a 18 fordulóból álló bajnokságban. Mindössze egyszer esett ki, Monacóban, ahol vitatható körülmények között ütközött Montoyával a biztonsági autó mögött.
2003A szezon elején alulmaradt Juan Pablo Montoyával, és Kimi Raikkönennel szemben, azonban az idény második felében behozta lemaradását, és az utolsó futamon megszerezte hatodik bajnoki címét, mellyel rekorderré avanzsált.
2000-2002Mesterhármast szerzett, és 21 év után visszaszerezte az olaszoknak az egyéni bajnoki címet. Beállította Juan Manuel Fangio rekordját, és a Ferrarinak is további három konstruktőri címet szerzett.
1999Balesetet szenvedett a Brit Nagydíjon, melyben eltörte egyik lábát. Az utolsó három futamra tért vissza, és mindent megtett annak érdekében, hogy bajnoki címhez segítse csapattársát, Eddie Irvine-t, aki végül elbukott Mika Hakkinennel szemben, de a Ferrari hosszú idő után megnyerte a konstruktőrök bajnokságát.
1998Az utolsó versenyig harcban volt a bajnoki címért, ám a szezonzárón lefulladt a rajtrácson, majd felrobbant autójának egyik abroncsa a nagy terhelés miatt, így feladni kényszerült a küzdelmet, mellyel Mika Hakkinené lett a bajnoki trófea.
1997A bajnokság második helyén végzett, azonban diszkvalifikálták, miután bizonyosságot nyert, hogy szándékosan ütközött össze az őt előző Jacques Villeneuv-vel az utolsó futamon, aki végül megnyerte a bajnokságot.
1996Átigazolt a Ferrarihoz, ahol fő feladata az volt, hogy visszarepítse az olasz csapatot az élre. Összesen három futamgyőzelmet szerzett, és a bajnokság harmadik helyén végzett.
1995Egy sokkal nyugodtabb év következett számára. A szezon során nem igazán volt ellenfele, így könnyedén szerezte meg második bajnoki címét a Benettonnal.
1994Megnyerte első világbajnoki címét. Azonban szezonja tele volt botrányokkal, csalással vádolták, majd kizárták néhány versenyről, ami lehetővé tette Damon Hill számára a felzárkózást, akivel az utolsó versenyen máig vitatott módon összeütközött.
1993A Benetton nem tudta felvenni a harcot legnagyobb ellenfelével, a Williamsszel. Csak egyetlen győzelmet szerzett, és hét alkalommal kellett feladnia a küzdelmet, ami a bajnokság negyedik helyére volt elég.
1992Győzelmet aratott debütáló versenyének helyszínén, a Belga Nagydíjon, és az előkelő harmadik helyen végzett a bajnokságban a Benettonnal.
1991A Mercedes színeiben versenyzett a sportautó szériában, majd a német autógyártónak köszönhetően a Belga Nagydíjon bemutatkozhatott a Forma-1-ben, a Jordan istállóval. Egy verseny után átigazolt a Benettonhoz, és négy világbajnoki ponttal zárta csonka szezonját.
1990Megnyerte a Német Formula 3 bajnokságot, és győzelmet szerzett Makaóban.
SzezonIstálló / MotorVBPontRajtGYPoleLK
2012Mercedes AMG/ Mercedes13.4920001
2011Mercedes GP / Mercedes8.7619000
2010Mercedes GP / Mercedes9.7219000
2006Ferrari / Ferrari2.12118747
2005Ferrari / Ferrari3.6219113
2004Ferrari / Ferrari1.1481813810
2003Ferrari / Ferrari1.9316655
2002Ferrari / Ferrari1.144171177
2001Ferrari / Ferrari1.123179113
2000Ferrari / Ferrari1.10817992
1999Ferrari / Ferrari5.4410235
1998Ferrari / Ferrari2.8616636
1997Ferrari / Ferrari2.7817533
1996Ferrari / Ferrari3.5916342
1995Benetton / Renault1.10217948
1994Benetton / Ford1.9214868
1993Benetton / Ford4.5216105
1992Benetton / Ford3.5316102
1991Benetton / Ford14.46000

VB=Világbajnoki cím; GY=Győzelem; LK=Leggyorsabb kör

 

F1-es statisztikák

 

Statisztikák:
Világbajnoki cím7
Rajt306
Győzelem91
Dobogós helyezés155
Pole pozíció68
Leggyorsabb kör77
Pontszám1566

 

Tények, és adatok:
Legjobb rajtpozícióElső hely
Legjobb eredményElső hely
Legjobb vb-pozícióVilágbajnok (1994, 1995, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004)
Első versenyBelga GP, 1991 – Jordan/Ford
Első pontokOlasz GP, 1991 – Benetton/Ford, 2 pont
Első győzelemBelga GP, 1992 – Benetton/Ford
Első pole pozícióMonaco GP, 1994 – Benetton/Ford

Adatok 2012-ig bezárólag.