2013 Archives - Oldal 4 a 7-ből - F1VILÁG.HU

Címke: 2013

Button szerint Hamilton marad a McLarennél

Annak ellenére, hogy sokak szerint már alá is írta szerződését a Mercedesszel, csapattársa, Jenson Button úgy gondolja, hogy Lewis Hamilton jövőre is a McLaren alakulatát

Hamilton veszi át Schumacher helyét a Mercedesnél?

Lewis Hamilton készen áll elhagyni a McLarent, hogy jövőre a Mercedes alakulatát erősítse, Michael Schumacher távozását követően, állítja az egykori csapattulajdonos, a BBC szakkommentátora, Eddie

A Pirelli konzervatívan készül a jövő évre

A Pirelli vélhetően csak kisebb módosításokat fog eszközölni jövő évi abroncsain, azonban néhány hét még kell ahhoz, hogy pontosítsa terveit, és eldöntse, milyen úton megy

Schumacher egyelőre hallgat jövőjéről

Michael Schumacher elmondta, hogy senki ne számítson arra, hogy október előtt döntés születik jövőjét illetően, jóllehet korábban az a hír járta, hogy már a nyári

Glock jövőre is a Marussia versenyzője marad

Timo Glock megerősítette, hogy maradni fog jelenlegi csapatánál, a Marussiánál a következő idényben, így vele nem kell számolni az átigazolási időszakban a Forma-1-ben.

A Force India leállítja idei autója fejlesztését

A Force India elárulta, hogy készen áll minden erőforrását átcsoportosítani 2013-as versenygépe fejlesztésére, miután nem úgy sikerült számára az idei szezon első fele, ahogy arra

A Sauber nem aggódik jövő évi felállása miatt

A Sauber ügyvezetője, Monisha Kaltenborn elmondta, hogy csapata egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy kik ülnek majd autóikba a követező idényben, hiszen jelenleg csakis az idei

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!