2019 Archives - Oldal 4 a 5-ből - F1VILÁG.HU

Címke: 2019

Így néz ki a 2019-es F1-es mezőny

Alaposan átrendeződik a Forma-1 mezőnye a 2019-es idényre – most persze nem feltétlenül az erőviszonyokra, sokkal inkább a pilótapiacon történő mozgolódásokra gondolunk.

Az FIA elfogadta a 2019-es F1-es versenynaptárat

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) pénteki ülésén jóváhagyta a 2019-es Forma-1-es idényre tervezett versenynaptárat. A sorozat 21 versenyből áll jövőre.

Jönnek a szárnylámpák a Forma-1-be

2019-ben érkeznek a Forma-1-be a hátsó szárnyakra szerelt esőlámpák – megoldást tavasszal már eredményesen tesztelték, a csapatok pedig elfogadták a bevezetésére irányuló javaslatot.

Egyszerűbb elnevezést kapnak a Pirelli abroncsai 2019-ben

A Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola Belgiumban megerősítette, 2019-ben csupán a kemény, közepes és lágy megnevezéseket használják majd abroncsaik jelöléséhez a versenyhétvégék során. Az idei

Kiderült, tárgyalt-e Räikkönennel a McLaren

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője véget vetett a pletykáknak, és elárulta, folytatnak-e megbeszéléseket Kimi Räikkönennel a jövő évi F1-es szerződésével kapcsolatban.

Megegyeztek a csapatok a 2019-es szabályváltozásokról

Mindenben megegyeztek a Forma-1 csapatai a 2019-es aerodinamikai szabályváltoztatások kapcsán, az új regulákat pedig a Stratégiai Munkacsoport július 4-i ülésén ratifikálják – árulta el Ross

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!