Honda Racing Archives - Oldal 6 a 24-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Honda Racing

A Honda jelképes összeget kér a csapatért

A Honda vezetése megerősítette, jelképes összegért is hajlandók eladni csapatukat, ha ez kell ahhoz, hogy a brackley-i bázisú alakulat a jövőben is a Forma-1-ben maradhasson.

Button felbonthatja szerződését a Hondával

A Honda elnök-vezérigazgatója, Takeo Fukui megerősítette, a japán nagyvállalat felajánlotta Jenson Buttonnak, hogy átnézi szerződését, és ha kell, felbontja azt, miután az autógyártó bejelentette kiszállását

Villeneuve szerint a Honda elhallgatja az igazságot

A Forma-1 egykori világbajnoka, Jacques Villeneuve úgy gondolja, hogy a Honda gondosan ügyelt visszavonulása bejelentésének időpontjára, mert azt a látszatot akarta kelteni, hogy a pénzspórolás

Button higgadtan várja a fejleményeket

Jenson Button bevallotta, őt is hidegzuhanyként érte a Honda mai bejelentése, miszerint azonnali hatállyal elhagyja a Forma-1-et, azonban ennek ellenére megpróbál pozitív maradni és a

Senna még nem mondott le a Forma-1-ről

A néhai Ayrton Senna unokaöccse, Bruno Senna annak ellenére is bizakodó a jövő évvel kapcsolatban, hogy a Honda vezetése pénteken hivatalosan is megerősítette, azonnali hatállyal

Fry bízik abban, hogy megmenekül a csapat

A Honda Racing ügyvezető igazgatója, Nick Fry bízik abban, hogy csapata ott lehet majd a rajtrácson a jövő évi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, jóllehet a Honda

A Honda vezére elnézést kért Buttontól

A Honda Motor Company elnök-vezérigazgatója, Takeo Fukui elnézést kért Jenon Buttontól, miután bejelentette, a japán nagyvállalat a jelenlegi pénzügyi nehézségek miatt, azonnali hatállyal elhagyja a

A Honda gőzerővel keresi az új tulajdonost

A Honda marketing igazgatója, David Butler megerősítette, hogy a Honda Racing F1 Team csapatvezetője, Ross Brawn, és ügyvezetője, Nick Fry is kiveszi majd a részét

Hivatalos: A Honda kiszáll a Forma-1-ből!

Ahogy arra számítani lehetett, a Honda hivatalosan is bejelentette, hogy pénzügyi nehézségek miatt, azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből. Mindezt a japán nagyvállalat elnök-vezérigazgatója, Takeo Fukui

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
A Honda jelképes összeget kér a csapatért
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Az FIA elutasította az Aston Martin óvását
A rajtkiugrásokról egyeztetnek az F1-es csapatok
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn
Piastri: Gyors autók vannak mögöttünk!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!