Koreai Nagydíj Archives - Oldal 14 a 18-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Koreai Nagydíj

Szakad az eső a Koreai Nagydíj helyszínén

Ahogy arra számítani is lehetett, nem sokkal sötétedés után megérkezett a vihar, és elkezdett szakadni az eső a Koreai Nagydíj helyszínén, ahol jelenleg is ítéletidő

Vettel kizárólag önmagára összpontosít

Kizárólag saját magára összpontosít, és egyelőre nem foglalkozik riválisaival a Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel – ezt maga a német tehetség árulta el a

A csalódott Massa kemény versenyre számít

Csalódottan nyilatkozott a Koreai Nagydíj szombati kvalifikációját követően a Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa, aki pusztán a hatodik rajthelyet csípte meg, alaposan elmaradva csapattársától, Fernando

Kubica már a rajtnál óriási hátrányba kerülhet

A Renault istálló lengyel versenyzője, Robert Kubica a Koreai Nagydíj helyszínén újságíróknak nyilatkozva nemrégiben elárulta, véleménye szerint nagyon kemény verseny vár rá holnap, s a

Megrovást kapott Schumacher az időmérő után

Michael Schumacher ugyan megúszta a büntetést, azonban megrovásban részesült, miután a sportfelügyelők úgy ítélték meg, hogy indokolatlanul blokkolta Rubens Barrichellót az időmérő edzés második etapjában.

Webber elégedett a második rajtpozícióval

Bár nem engedheti meg magának, hogy hátradőljön, és az utolsó három futamon csapattársa, Sebastian Vettel mögött fusson célja, ha meg akarja szerezni a világbajnoki címet,

Alonso elsődleges célja a verseny befejezése

Bár úgy érzi, minden esélye megvan egy remek eredmény elérésére, Fernando Alonso jelezte, hogy elsődleges célja az lesz, hogy befejezze a versenyt és értékes pontokat

Barrichello ismét beszólt Schumachernek

Rubens Barrichello kritikával illette egykori csapattársát, Michael Schumachert az időmérőt követően, mert úgy érzi, a hétszeres világbajnok feltartotta őt a második etapban, és csak a

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
A biztonsági autó mögül rajtol a mezőny Koreában
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!