Lance Stroll Archives - Oldal 2 a 21-ből - F1VILÁG.HU

Címke: Lance Stroll

Alonso utolsó lett pénteken, kiderült ennek oka is

A versenytempóra fókuszált a Mexikói Nagydíj pénteki edzésnapján Fernando Alonso és az Aston Martin Forma-1-es csapata, a kétszeres világbajnok pedig egyelőre elégedett a látottakkal.

Négy autó is a bokszból rajtol az Amerikai Nagydíjon

A bokszutcából kezdik majd meg a mai Amerikai Nagydíjat a Haas és az Aston Martin versenyzői, a két istállónál ugyanis úgy döntöttek, a parc fermé szabályait megszegve módosítanak versenyautóik beállításain.

Alonso is mindent megtesz, hogy segítse Strollt

A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso állítja, mindent megtesz azért, hogy kisegítse a gödörből az egyértelműen válságban lévő csapattársát, Lance Strollt.

Apja szerint Stroll idén a balszerencse áldozata

A balszerencse áldozatává vált az idei szezonban az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll – erről édesapja, a brit csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll beszélt nemrég.

Stroll írásbeli figyelmeztetést kapott az FIA-tól

Formális figyelmeztetésben részesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az Aston Martin Forma-1-es versenyzőjét, Lance Strollt a Katari Nagydíjon tanúsított magatartásáért.

Vizsgálatot folytat Stroll ellen az FIA

Vizsgálatot indított a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Lance Stroll ellen a kanadai pilóta múlt pénteki, katari kirohanása miatt.

Először szólalt meg Stroll a pénteki lökdösődésről

Először szólalt meg a Katari Nagydíj pénteki időmérőjén látott kirohanásáról az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll. A kanadai pilóta saját trénerét lökdöste a garázsban a kiábrándító eredmény után.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!