McLaren Archives - Oldal 217 a 359-ből - F1VILÁG.HU

Címke: McLaren

Alonso: Idén már nem sokat javulhatunk

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso figyelmeztet, nem szabad arra számítani, hogy a McLaren komoly előrelépéseket tesz a 2015-ös évad hátralévő versenyien.

McLaren: A tesztkorlátozással nem spórolunk pénzt

A McLaren elnöke, Ron Dennis úgy véli, alaposan át kellene gondolni a Forma-1-es tesztekre vonatkozó szabályokat, a szigorú korlátozások ugyanis komoly gátat szabnak a fejlődésnek,

Button 2017-ben is versenyezne a Forma-1-ben

A McLaren Forma-1-es csapatával nemrégiben szerződést hosszabbító Jenson Button elhintette, egyáltalán nem biztos, hogy a 2016-os idény lesz az utolsó éve a száguldó cirkuszban.

Hivatalos: Button a McLarennél marad 2016-ban!

2016-ban is a McLaren versenyzőjeként folytatja Forma-1-es pályafutását Jenson Button – erősítette meg a patinás angol istálló csütörtök délelőtt, hivatalos közleményben.

Alonso: Legyenek titkosak a csapatrádiók!

A McLaren kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso azt szeretné, ha a versenyeken titkosítanák a csapatok és a versenyzők között zajló kommunikációt, magyarán, ha a rádióbeszélgetések

Ron Dennis rendesen berágott Fernando Alonsóra

Nagyon nem örül Fernando Alonso szuzukai kirohanásának a McLaren-csoport ügyvezető-igazgatója, Ron Dennis – a szakember elárulta, több profizmust vár versenyzőitől.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!