2007.07.19., csütörtök, 17:46 - F1VILÁG.HU

Day: július 19, 2007

Hamilton továbbra is a győzelemre hajt

A McLaren Mercedes brit újonca, Lewis Hamilton elmondta, továbbra is a futamgyőzelmekre hajt, noha kényelmesen vezeti a világbajnoki pontversenyt a szezon első felét követően.

A Honda változatlan felállással kezdi meg a jövő évet

Nem sokkal azután, hogy Barrichello bejelentette szerződéshosszabbítását, a Honda vezetősége hivatalos közleményében megerősítette, hogy változatlan felállással vág neki a 2008-as idénynek, tehát Button is marad

Fry: A Hondának fejlődnie kell 2008-ban

A Hondának mindenképpen mutatnia kell valamit a következő évben, máskülönben teljesen lejáratja magát a királykategóriában, mondta a japán gárda ügyvezető igazgatója, Nick Fry, aki roppant

Fókuszban az Európa Nagydíj

Túl a szezon felén, a bajnoki címért folytatott küzdelem egyre fokozódik. Jelenleg úgy tűnik, hogy a Ferrari a leggyorsabb, ám a McLaren kényelmesen vezeti mindkét

Bemutatták a valenciai versenypálya terveit

A valenciai kormány szerdán nyilvánosságra hozta a jövő évben az Európa Nagydíjnak helyet adó utcai versenypálya végleges tervét, mely ez előzetes várakozásoknak megfelelőn a kikötőben

Raikkönen optimistán várja a hétvégi futamot

Kimi Raikkönen bízik benne, hogy ezúttal szerencséje lesz a hétvégén megrendezésre kerülő Európa Nagydíjon, miután az elmúlt években sorozatos balszerencse sújtotta a Nürburgringen, ahol többször

Ecclestone a hétvégén összehívja a csapatvezetőket

Bernie Ecclestone mindent megtesz annak érdekében, hogy a hétvégi Európa Nagydíjon összehívja a csapatvezetőket, és elfogadtassa velük azt a dokumentumot, mely véget vethet a kereskedelmi

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2007. július
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!