Friss hírek

Day: augusztus 5, 2007

Kommentár nélkül: A magyar Formula Unák

A Red Bull az idei évben is megválasztotta a magyar Furmula Unákat, akik a Red Bull Racing és a Scuderia Toro Rosso versenyzőivel pózolhattak. A

A Forma-1 is szív a ferihegyi sztrájk miatt

A Ferihegyen dolgozó biztonsági szervezet harmad kapacitással dolgozik délután fél öt óta. A beléptetés nehézkesen megy, egyre nagyobbak a sorok. Az időzítés egyébként nagyszerű volt

Hamilton: Alonso nem hajlandó beszélni velem

A McLaren Mercedes istálló brit versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, a szombati időmérő edzés óta nem beszélt csapattársával, Fernando Alonsóval, így azt sem tudja, mi a

Hamilton élete legkeményebb versenyén van túl

Lewis Hamilton elmondta, pályafutása egyik legnehezebb versenye volt az idei Magyar Nagydíj, pedig a rajttól kezdve vezetett, és egy pillanatra sem engedte ki a kezéből

Schumacher élvezte a Magyar Nagydíjat

A Toyota német versenyzője, Ralf Schumacher elégedetten nyilatkozott a Magyar Nagydíjat követően, ahol hatodik helyével legjobb eredményét érte el az idei esztendőben.

A Spyker büszke arra, hogy elverte a Hondát

A Spyker technikai osztályának vezetője, Mike Gascoyne elmondta, csapatának igenis van miért ünnepelnie a Magyar Nagydíjat követően, ahol Adrian Sutil maga mögött tudta tartani a

Raikkönen szerint unalmas volt a verseny

A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen elmondta, unalmas volt számára a Magyar Nagydíj, ahol mindvégig Hamilton árnyékában autózott, és bármennyire is keményen hajtott, nem talált

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2007. augusztus
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!