Friss hírek

Day: augusztus 26, 2007

A Bridgestone értetlenül áll Hamilton defektje előtt

Az idei évtől egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone elégedett volt a Török Nagydíjon látottakkal, és egyelőre fogalma nincs arról, mi okozta Lewis Hamilton jobb első defektjét utolsó kiállása előtt. Hirdetés  

Alonso bevallotta, Hamilton jobb volt nála

A McLaren Mercedes istálló spanyol versenyzője, Fernando Alonso élvezte pályafutása századik megmérettetését, ám mindössze csak azért, mert óriási szerencsével felül tudta múlni csapattársát, aki elmondása szerint is jobb volt nála

Heidfeld örül az újabb negyedik helynek

Nick Heidfeld úgy gondolja, a negyedik helynél előrébb nem is végezhetett volna, miután csapatával együtt mindent kihoztak jelenlegi csomagjukból és versenystratégiájukból a vasárnapi Török Nagydíjon. Hirdetés  

Alonso: A McLarennek javítania kell a rajtjain

Fernando Alonso bosszankodik amiatt, hogy gyengén kapta el a rajtot, és a negyedikről visszacsúszott a hatodik helyre, miután mindkét BMW versenyző könnyedén elment mellette. A spanyol pilóta szerint már a

Raikkönen szerint már az időmérőn eldőlt minden

Kimi Raikkönen szerint a vasárnapi verseny végkimenetele már a tegnapi időmérő edzésen eldőlt, mikor hibázott utolsó gyorskörén és csak a harmadik pozíciót szerezte meg. Hirdetés  

Hamilton nem aggódik a bajnokság miatt

Lewis Hamilton annak ellenére sem aggódik bajnoki esélyei miatt, hogy a mai Török Nagydíjon egy jobb első defekt miatt lecsúszott a dobogóról, és pontokat vesztett csapattársával, Fernando Alonsóval szemben. Hirdetés

Massa alig találta a szavakat a futam után

Felipe Massa boldogan nyilatkozott a Török Nagydíj után, ahol megismételve tavalyi sikerét, rajt-cél győzelmet aratott, mellyel 15 pontra csökkentette hátrányát a bajnokság élén álló Hamiltonnal szemben. Hirdetés  

Lauda: Alonso jobban tenné, ha magával foglalkozna

A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda azt tanácsolja Fernando Alonsónak, hagyja abba csapattársa szapulását, és inkább a versenyzésre koncentráljon, ha meg szeretné védeni bajnoki címét az idei esztendőben. Hirdetés  

A Ferrari kettős győzelmet aratott Törökországban

Bejött a papírforma és a Ferrari verhetetlennek bizonyult Törökországban. Massa megismételve tavalyi sikerét, rajt-cél győzelmet aratott. Raikkönen a második helyen végzett, míg Alonso nagy szerencsével bejött a harmadik helyre, miután

Ecclestone vissza akarja hozni Schumachert

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bízik benne, hogy minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher hamarosan visszatér a királykategóriába. Hirdetés  

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2007. augusztus
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!