IMOLAGP

Day: október 24, 2007

A Toyota elbúcsúztatta Schumachert

Ralf Schumacher utolsó versenyét teljesítette a Toyota színeiben a hétvégén megrendezett szezonzáró Brazil Nagydíjon, ahol mindössze csak a tizenegyedik helyet szerezte meg, és kört kapott

Hivatalos: Éjszakai versennyel debütál Szingapúr

A Motorsport Világtanács mai ülését követően a Nemzetközi Automobil Szövetség bejelentette a hivatalos 2008-as versenynaptárat, és megerősítette, hogy éjszaka kerül majd megrendezésre a Szingapúri Nagydíj.

Tíz évre befagyasztják a motorfejlesztéseket

A Nemzetközi Automobil Szövetség mai közleményében hivatalosan is megerősítette, szigorítani fog a motorfejlesztésekre vonatkozó megszorításokon, és 2008-tól további tíz évig semmilyen változtatás nem lesz engedélyezett

Button: A Hondának tanulnia kell az idei évből

A Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button bevallotta, boldog, hogy véget ért számára a rémálom, és befejeződött az idei szezon, azonban úgy érzi, csapatának tanulnia

Az FIA szigorúan átvizsgálja a 2008-as McLarent

Az FIA elnöke, Max Mosley megerősítette, a szövetség minden részletre kiterjedően átvizsgálja majd a McLaren jövő évi versenyautóját, hogy bizonyosságot szerezzen arról, a 2008-as modellben

Montezemolo: Alonso a McLaren miatt bukott el

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint Fernando Alonso annak ellenére is példásan viselte a vereséget, hogy azért nem sikerült megvédenie bajnoki címét, mert a

Raikkönen: Az első körben nyertem meg a bajnokságot

Kimi Raikkönen szerint a szezonzáró Brazil Nagydíj első körében történtek döntötték el az idei világbajnokságot, ugyanis ha minden a normális kerékvágásban zajlott volna, most biztosan

Hamilton már nem akar világbajnok lenni

A McLaren Mercedes brit újonca, az utolsó versenyig favoritnak tartott Lewis Hamilton elmondta, a versenypályán, nem pedig a bíróságon szeretné megszerezni a bajnoki címet, így

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!