2007.10.25., csütörtök, 17:36 - F1VILÁG.HU

Day: október 25, 2007

Ecclestone nem mondott le a Londoni GP-ről

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone még nem mondott le arról, hogy egy nap Londonban rendezzen nagydíjat, jóllehet korábban azt mondta, túlságosan sokba kerülne

Ecclestone: Dennis miatt bukott el Hamilton

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone a McLaren csapatvezetőjét, Ron Dennist okolja azért, hogy Lewis Hamilton nem szerezte meg a bajnoki címet az idei

Montezemolo: Todt nem hagyja el a Ferrarit

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo megerősítette, csapata csak az év végén dönt jövő évi szerkezeti felépítéséről, ám azt elárulta, a híresztelésekkel ellentétben, az ügyvezetői

Raikkönen verhetetlen lesz a jövő évben

Kimi Raikkönen menedzsere, David Robertson biztos benne, hogy a finn versenyző még erősebb lesz a 2008-as idényben, miután megszerezte pályafutása első világbajnoki címét a Forma-1-ben.

Montezemolo elárulta, ő ragaszkodott Massához

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo megerősített, az ő hatására döntött úgy az olaszok vezetősége, hogy meghosszabbítja Felipe Massa szerződését a 2010-es idény végéig.

Szingapúr készen áll az első éjszakai versenyre

Szingapúr készen áll arra, hogy a jövő évben megrendezze az első éjszakai versenyt a Forma-1-ben, miután arra engedélyt kapott a Motorsport Világtanács szerdai ülésén, erősítette

Michael Schumacher kipróbálta az F2007-est

Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher szerdán megtehette első köreit a Ferrari idei modelljével, az F2007-es kódszámra keresztelt világbajnok versenygéppel az olaszországi Fioranóban.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Ecclestone nem mondott le a Londoni GP-ről
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Fogadj és nyerj! Tedd meg a téteket az F1-es Kínai Nagydíjra! (x)
Norris: Nem lesz esélyünk a dobogóra Kínában
Alonso ismét erőn felül teljesített, nehéz versenyre számít
Az FIA elutasította az Aston Martin óvását
A rajtkiugrásokról egyeztetnek az F1-es csapatok

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!