2008.07.06., vasárnap, 18:20 - F1VILÁG.HU

Day: július 6, 2008

Dennis: Hamilton sokkal gyorsabb is lehetett volna

A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis szerint a hétvégi Brit Nagydíjon fölényes győzelmet arató Lewis Hamilton nem adott ki magából mindent, és ha kellett volna, még ennél is gyorsabb lehetett volna

Raikkönen a gumiválasztást okolja a vereségért

Raikkönen úgy érzi, azért nem tudta megnyerni a Brit Nagydíjat, mert első kiállása alkalmával nem cseréltette le abroncsait, és a már kopott gumikkal tért vissza a pályára, nem sokkal azelőtt,

Brawn felfedte Barrichello utolsó kiállásának okát

A Honda Racing csapatvezetője, Ross Brawn szerint Rubens Barrichello könnyedén a második helyen is végezhetett volna az esős Silverstone-ban, ha nem hibásodik meg az üzemanyagtöltő utolsó tervezett kiállásánál.  

Massa maga sem érti, mi történt vele Silverstone-ban

A Ferrari brazil versenyzője értetlenül áll a Brit Nagydíjon történtek előtt, és el nem tudja képzelni, mi történhetett vele a versenyen, ahol legalább ötször kicsúszott a pályáról, és két körös

Heidfeld elégedett a második hellyel

Nick Heidfeld elégedetten nyilatkozott a Brit Nagydíj után, ugyanis elmondása szerint a második hely volt a maximum, amit elérhetett a vasárnapi versenyen, ahol Lewis Hamilton más dimenzióban autózva, fölényes győzelmet

Hamilton: Ez életem legnagyszerűbb győzelme

Lewis Hamilton elmondása szerint pályafutása eddigi legnagyszerűbb győzelmét aratta hazai közönsége előtt a Brit Nagydíjon, ahol borzalmas időjárási körülmények között szinte mindenkinek kört adott a versenyen.  

Alonso az elszalasztott lehetőség ellenére sem ideges

Fernando Alonso annak ellenére is elégedetten nyilatkozott a versenyt követően, hogy sokkal jobb helyen is végezhetett volna, ugyanis az utolsó körökben két pozíciót is vesztett Raikkönennel, és Kovalainennel szemben.  

Coulthard elnézést kért a Red Bulltól

David Coulthard elnézést kért a Red Bull vezetésétől, amiért már az első körben kicsúszott, és kiütve a versenyből Vettelt, feladni kényszerült a Brit Nagydíjat.  

Hamilton fölényes győzelmet aratott az esős Silverstone-ban

A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton parádés vezetést bemutatva, fölényes győzelmet aratott az esőben hazai versenyén Silverstone-ban. A második helyen a BMW-s Nick Heidfeld végzett, akit nagy meglepetésre, a remekül

A McLarent nem lepte meg Kovalainen teljesítménye

A McLaren csapatvezetője, Ron Dennis elégedetten nyilatkozott versenyzője, Heikki Kovalainen teljesítményéről, miután a finn pilóta megszerezte pályafutása első pole pozícióját a szombati időmérőn Silverstone-ban.  

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2008. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!