2008.11.07., péntek, 18:00 - F1VILÁG.HU

Day: november 7, 2008

A riválisok párbajra hívják Hamiltont

David Coulthard és Jenson Button arra kérte a Forma-1 újdonsült bajnokát, Lewis Hamiltont, hogy tegyen meg mindent azért, hogy részt tudjon venni a Bajnokok Versenyén

Az FIA kinevezte új elnökhelyettesét

A Nemzetközi Automobil Szövetség pénteken kiadott közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy az amerikai Autósport Bizottság elnöke, Nick Craw lesz az irányító testület új elnökhelyettese.

Kolles és Gascoyne távozik a Force Indiától

Azt követően, hogy megerősítette, felbontotta szerződését a Ferrarival, a Force India bejelentette, hogy nagyszabású átszervezésbe kezd, melynek keretén belül távozik a csapattól Colin Kolles és

A Force India felbontotta szerződését a Ferrarival

A Force Indiát már semmi és senki nem akadályozhatja meg abban, hogy technikai együttműködési szerződést kössön a McLaren Mercedes istállóval, miután az indiai csapat hivatalosan

A BMW a bajnoki címet célozza meg 2009-ben

A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen ismét megerősítette, hogy a német-svájci alakulat továbbra is a bajnoki címet célozza meg a következő idényben, miután nem is

A slick gumik miatt csúszhat a KERS bevetése

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a csapatok továbbra sem biztosak abban, hogy előnyt jelent-e számukra a jövő évben bevezetésre kerülő, vadonatúj kinetikus energiatároló rendszer használata,

A FOTA dolgozik az ötmillió eurós motorok tervén

A Forma-1-es csapatvezetők továbbra is azon vannak, hogy előálljanak egy olyan javaslattal, amely lehetővé tenné számukra, hogy évi ötmillió euróért biztosítsák a motorokat a független

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2008. november
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!