Exkluzív interjú a McLaren Mercedes munkatársával, akinek segítségével kicsit betekinthetünk a McLaren Forma-1-es tesztcsapatánál végzett háttérmunkába.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone nem tulajdonít különösebb jelentőséget a Honda hirtelen távozásának, ugyanis véleménye szerint a japánok amúgy is rossz példával jártak
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa bevallotta, meglepte a látvány, ami ez e heti teszteknek helyet adó spanyolországi Jerezben fogadta, mert bár képeken már látta
Sebastien Buemi az e heti tesztprogram zárónapján sem talált legyőzőre a spanyolországi Jerezben, ahol a csapatok tovább folytatták a felkészülést a következő idényre. A Toro
A Williams ügyvezető igazgatója, Adam Parr úgy gondolja, hogy az FIA és a Forma-1-es csapatok szövetsége (FOTA) által elfogadott szabálymódosítási javaslatok megakadályozhatják, hogy újabb autógyártó
A Forma-1 egykori világbajnoka, Kimi Raikkönen úgy gondolja, hogy a jövő évben bevezetésre kerülő új szabályok miatt, szinte lehetetlen megjósolni, miként alakulnak majd az erőviszonyok
A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld elárulta, hogy jelenleg a Bridgestone új abroncsai okozzák a legnagyobb fejtörést a csapatok számára, ugyanis a slick gumik
Fernando Alonso nem veszi számításba azt a lehetőséget, hogy a Renault elhagyja a Forma-1-et. A spanyol pilóta úgy gondolja, csapata biztonságban van, és teljes mértékben