Giancarlo Fisichella úgy gondolja, hogy a radikálisan új szabályokkal, illetve a McLaren Mercedes segítéségével, csapatának minden esélye meglesz arra, hogy a jövő évben feljebb kerüljön
A Prodrive vezére, David Richards úgy tűnik, tényleg komolyan érdeklődik a Honda Forma-1-es csapatának felvásárlása iránt, ugyanis a hétvégén a közel-keletre utazott, hogy megkezdje a
A Red Bull Racing versenyzője, Sebastian Vettel bevallotta, hogy komolyan aggódik a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer (KERS) megbízhatósága miatt.
Annak ellenére, hogy a sport kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone élesen kritizálta elnöküket, Luca di Montezemolót, a Ferrari továbbra is úgy gondolja, hogy igazságosabban kellene
Bernie Ecclestone visszavágott a Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak, aki arra ösztönzi a csapatokat, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy nagyobb részesedést kapjanak a bevételekből
Michael Schumacher legutóbbi interjújában elmondta, pályafutása legszörnyűbb emléke Ayrton Senna 1994-es halála volt, illetve az, hogy ezzel a tragédiával árdöbbent arra, milyen veszélyes is valójában
Minden jel arra utal, hogy zárós határidőn belül véget ér a McLaren elleni jogi eljárás Olaszországban, miután a vádlottak ügyvédei megegyeztek a modenai kerületi ügyésszel
Az esetek többségében megbízható információkkal rendelkező grandprix.com értesülései szerint rezeg a léc Jarno Trulli alatt, ugyanis a Toyota vezetése azt tervezi, hogy tesztpilótáját, Kamui Kobayashit
Adrian Sutil szerint hatalmas lehetőség kapujában áll, ugyanis azzal, hogy a Force India technikai partneri együttműködést kötött a McLaren Mercedesszel, akár a középmezőnyt is megcélozhatja