Day: február 24, 2009

Az USF1 minden motorgyártót megkeres

Az amerikai csapat vezetése megerősítette, hogy még nem döntött arról, milyen motorral kíván rajthoz állni a jövő évben, és terveik között szerepel, hogy az összes

Az USF1 minden motorgyártót megkeres

Az amerikai csapat vezetése megerősítette, hogy még nem döntött arról, milyen motorral kíván rajthoz állni a jövő évben, és terveik között szerepel, hogy az összes

Az A1GP főnöke is tárgyalt a Hondával

Az A1GP igazgatója, Tony Teixeira bevallotta, hogy hetekkel ezelőtt még ő is tárgyalt a Honda Racing istállóval, ám a jelenlegi gazdasági helyzet miatt úgy döntött,

A Honda Racing optimistán tekint a jövőbe

Annak ellenére, hogy a Honda leköszönő félben lévő ügyvezető igazgatója, Takeo Fukui tegnapi sajtótájékoztatóján elárulta, egyelőre nincs komoly érdeklődő f1-es csapatukra, a Honda Racing vezetése

A Williams változatlan festéssel indul 2009-ben

A Williams istálló az elmúlt évekhez hasonlóan egy átmeneti festéssel küldte pályára vadonatúj versenyautóját a téli teszteken, azonban úgy tűnik, a grove-i bázisú gárda változatlan

Massa hamar hozzászokott az új Ferrarihoz

A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa elmondta, nem okozott különösebb nehézséget számára az új szabályokra való átállás, és néhány kör után máris kényelmesen érezte magát

Williams: Az egyenautók megölhetik a Forma-1-et

A Williams istálló névadója, Sir Frank Williams szerint a Forma-1 nem engedheti meg magának, hogy a költségek további csökkentése érdekében feláldozza fő értékét, ami nem

A Renault indiai szponzorral pótolná az ING-t

Azt követően, hogy főtámogatója, az ING megerősítette, az év végén elhagyja az F1-et, a Renault új befektetők és szponzorok után kutat, hogy pótolni tudja a

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!