A Brawn visszatartotta legújabb fejlesztéseit
Annak ellenére, hogy több újítással is készült az elmúlt versenynek helyet adó Brit Nagydíjra, a Brawn még nem mutatta meg összes fejlesztését, amik majd a jövő héten debütálnak a Nürburgringen,
Annak ellenére, hogy több újítással is készült az elmúlt versenynek helyet adó Brit Nagydíjra, a Brawn még nem mutatta meg összes fejlesztését, amik majd a jövő héten debütálnak a Nürburgringen,
Annak ellenére, hogy lassan másfél éve nem szerzett győzelmet és egyelőre be kell érnie a pontszerző helyekkel, Kimi Raikkönennek nincsenek anyagi gondjai, ugyanis a finn a világ legjobban kereső autóversenyzője.
A FOTA legfontosabb tervei között szerepel, hogy Észak-Amerika minél előbb visszatérhessen a Forma-1-be, ugyanis a szériában résztvevő autógyártóknak fontos az amerikai piac, árulta el a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo.
A Williams istálló résztulajdonosa, Patrick Head szerint az újoncoknak semmi előnyük nem származik abból, hogy a Cosworth magasabb fordulatszámmal működő erőforrásait használhatják a jövő évben, mert a többéves egységek más
Peter Sauber elárulta, hogy megpróbálta leszerződtetni a jelenlegi listavezető Jenson Buttont a 2002-es idény végén, ám a brit versenyző nemet mondott, és a BAR istállóhoz igazolt, ahol többszöri tulajdonosváltás után,
Spanyol lapértesülések szerint a sport kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso már a jövő évben a Ferrari színeit erősíti a Forma-1-ben, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lesz a csapattársa
Valóban a Red Bull és Sebastian Vettel volt a 2009-es Brit Nagydíj sztárja? Mi okozhatta Felipe Massa szombati és vasárnapi formája közti meghökkentően nagy különbséget?
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy versenyzőik továbbra is egyenlő esélyekkel szállhatnak majd harcba a futamgyőzelmekért, még ha ezzel pontokat is vesznek el egymástól, és emiatt akár
A Brawn tartalékpilótája, Alexander Wurz elárulta, hogy mi csapata sikerének titka, miután az eddig megrendezett nyolc futamból hatot megnyert, és eddig minden jel arra utal, hogy bezsebeli mindkét bajnoki címet
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen szerint az idei évben bevezetett technikai szabályok nem hozták azt, amit elvártak volna tőlük, mert semmivel sem lett több előzés a versenyeken, mint az