augusztus 2009 - Oldal 3 a 26-ből - F1VILÁG.HU

Month: augusztus 2009

Webber figyelmeztetésben részesült

A Belga Nagydíj sportfelügyelői figyelmeztetésben részesítették Mark Webbert, amiért feltartotta egyik ellenfelét (akit nem neveztek meg) a mai időmérő első etapjában Spa-Francorchamps-ban.

Hamilton még nem mondott le a pontszerzésről

A McLaren világbajnoka, Lewis Hamilton elmondása szerint egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy nem jutott be az időmérő utolsó körébe, ám úgy érzi, hogy eredményesebbek

Alonso: Egyszerűen nem elég gyors az autó

Több nagy névhez hasonlóan, a Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso sem jutott be az időmérő utolsó körébe, amit szimplán annak tud be, hogy nem volt

Fisichella nem foglalkozik a ferraris pletykákkal

Giancarlo Fisichella elmondta, hogy egyelőre nem foglalkozik azokkal a híresztelésekkel, melyek szerint a szeptemberi Olasz Nagydíjat már a Ferrari színeiben kezdheti meg. A Force India

Fisichella szenzációs pole-ja Belgiumban

Giancarlo Fisichella fantasztikus vezetést bemutatva, megszerezte a Force India első pole pozícióját a Forma-1-ben, így az olasz versenyző rajtolhat az élről a vasárnapi Belga Nagydíjon.

Újabb motorcsere a Red Bullnál

Azt követően, hogy Sebastian Vettel autójában két motor is elfüstölt az elmúlt versenynek helyet adó Valenciában, a Red Bull megerősítette, hogy újabb motorcserére kényszerült, ezúttal

Raikkönen nem zárja ki, hogy elhagyja a Ferrarit

Bár eddig határozottan cáfolta a távozásáról szóló híreszteléseket, Kimi Raikkönen a hétvégén elhintette, hogy más csapatokkal is kapcsolatban áll arra az esetre, ha valóban el

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2009. augusztus
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  
Button értetlenül áll a gyenge szereplés előtt
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Ha esik, szombaton is bajban lehet a Ferrari
Russell elárulta a gyenge időmérő okát
Az FIA nyomoz a rejtélyesen lángra kapó kínai F1-es gyep miatt
Hamilton a sprintfutamon visszaesésre számít
Verstappen szerint a Red Bull megérdemli a negyedik helyet

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!