Felipe Massa elmondta, hogy ugyanaz a versenyző, mint július végi balesete előtt volt, miután hétfőn visszatért a pályára egy f1-es versenygép volánja mögött az olaszországi
Michael Schumacher úgy gondolja, hogy honfitársa, Sebastian Vettel még megnyerheti az idei világbajnokságot, jóllehet 16 pont a lemaradása a listavezető Jenson Button mögött, két futammal
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elmondta, hogy a jövőben enyhíthetnek a szezonközi teszttilalmon, és a MotoGP példájára, a versenyhétvégék utáni hétfőn biztosítanának gyakorlási
A brazil Globo TV hétfőn, megbízható forrásokra hivatkozva bejelentette, hogy Rubens Barrichello a Williams istálló színeiben folytatja pályafutását a jövő évben, és versenygépét a Cosworth
A GP Week értesülései szerint nem kizárt, hogy a Renault visszatér klasszikus színeihez, és miután névadó szponzora, az ING elhagyta a szingapúri botrány miatt, sárga-fekete
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nak kétségei vannak afelől, hogy a jövő évi Brit Nagydíjnak helyet adó Donington Park időben elkészül, még akkor is,
A Ferrari vasárnapi közleményében hangsúlyozta, hogy Felipe Massa hétfői f1-es tesztje nem azt jelenti, hogy a brazil pilóta versenyezni fog az idei szezon vége előtt,