Fernando Alonso elmondása szerint nem tulajdonít különösebb jelentőséget leendő csapattársa, Felipe Massa nyilatkozatának, melyben megvádolta, hogy igenis tudnia kellett a tavalyi szingapúri csalásügyről.
A Ferrari finn pilótája, Kimi Raikkönen ismét megkapta a jövőjével kapcsolatos kérdéseket a versenyhétvége előkészületi napján Brazíliában, azonban az újságíróknak elmondta, hogy egyelőre kivár, mérlegeli
Annak ellenére, hogy egy dobogós helyezéssel már a hétvégén megszerezheti pályafutása első világbajnoki címet a Forma-1-ben, Jenson Button elmondta, hogy nem érez magán extra nyomást,
Bár sokak szerint a tankolás betiltásával még jobban megölik a versenyt az F1-ben, a McLaren főmérnöke, Paddy Lowe éppen az ellenkezőjét gondolja, és meglátása szerint
A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda szerint azzal, hogy jövőre tiltólistára kerül a hibrid rendszer, visszaáll a régi, jól megszokott rend, és az élcsapatok ismét
A McLaren főmérnöke, Paddy Lowe tisztában van azzal, hogy az idei évben bevezetett új szabályok elbuktak, mert nem sikerült növelni az előzések számát a versenyeken,
Csütörtök éjfélig lehet leadni a szavazatokat a hétvégén megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjra. Az F1világ.hu nagyszabású ingyenes tippverseny játékában te is kipróbálhatod magad.
A Force India hivatalosan is megerősítette, hogy a Honda egykori magas rangú figurája, Otmar Szafnauer veszi át Simon Roberts helyét a vezérigazgatói pozícióban, miután utóbbi
Bár még nem is csapattársak, a Ferrarinak máris közbe kellett avatkoznia, hogy csökkentse a feszültséget, miután Felipe Massa az újságíróknak kerek perec kijelentette, hogy véleménye
A jövő évben bemutatkozó új Lotus F1 Team nyilvánosságra hozta az első fotókat 2010-es versenygépe modelljéről, melynek tesztelése hamarosan megkezdődik a szélcsatornában.