A forma-1-es versenyzők készen állnak arra, hogy megkérjék Charlie Whiting versenyigazgatót, hogy tisztázza, mely manőverek megengedettek, és melyek nem a védekezések alkalmával, miután több hasonló
Bár februári nyaksérülése miatt nem tudta vállalni, hogy beugrik Felipe Massa helyére a Ferrarihoz a szezon második felére, Michael Schumacher ott lesz a jövő héten
Ahogy arra számítani lehetett, Nico Rosberg hivatalosan is megerősítette, hogy az évad végén elhagyja a Williams istállót, azonban arról, hogy hol folytatja pályafutását, egyelőre nem
A BMW Motorsport igazgatója, Mario Theissen elmondta, hogy nagyon büszke arra, amit csapata elért az elmúlt négy évben, és bízik abban, hogy egy kiváló eredménnyel
Ross Brawn már alig várja, hogy meglássa, miként teljesít Jenson Button a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon, ahol felszabadultan, a határokat feszegetve autózhat, miután az elmúlt
Az Arabian Business legújabb számában nyilvánosságra hozta a forma-1-es versenyzők idei keresete alapján összeállított listáját, aminek első három helyén nem meglepő módon három világbajnok, Kimi
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh reméli, hogy a szezon második felének győzteseként ünnepelhetnek majd a hétvégi a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követően, ahol reményeik szerint
A forma-1-es csapatok mindent megtesznek azért, hogy tovább csökkentsék a költségeket, és jelenleg azon dolgoznak, hogy ésszerűbb módon oldják meg a személyzet étkeztetését a téli
A Renault első szponzori szerződését kötötte a szingapúri csalásügy kirobbanása óta, miután szerdán bejelentette, hogy megegyezett a TW Steel holland óragyártóval.
Nico Rosberg úgy érzi, megérett arra, hogy már jövőre egy olyan autóba üljön, mellyel esélye van harcba szállni a győzelmekért, miután a dobogóra ugyan nem