2009.11.13., péntek, 17:01 - F1VILÁG.HU

Day: november 13, 2009

Alonso részt vesz a Ferrari évadzáróján

Fernando Alonso részt vehet a Ferrari szezonzáró rendezvényén, a hétvégén megrendezésre kerülő Ferrari World Finals-on, aminek az idei évben a spanyolországi Valencia ad otthont. A

Prága utcai versenyt rendezne

Miközben Bulgária lemondott korábbi tervéről, és úgy tűnik, jegeli a forma-1-es projektet, Csehország minden erejével azon dolgozik, hogy három éven belül versenyt rendezzen a királykategóriában,

Glock tárgyalásban áll az egyik új csapattal

Német lapértesülések szerint Timo Glock a jövőre bemutatkozó Manor istálló színeiben folytatja pályafutását a következő idényben a Forma-1-ben, miután megszakadtak a tárgyalások közte és a

Raikkönen csak a McLarennel tárgyal

Kimi Raikkönen menedzsere, Steve Robertson elmondta, hogy a McLarenen kívül senki mással nem tárgyalnak, mert úgy érzik, egyedül a wokingiaknál van esélyük a győzelmekre a

Az FIA mérges, és tagadja Briatore vádjait

Az FIA közleményben fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy újabb bizalmas dokumentumok szivárogtak ki, ezúttal a Flavio Briatore által a bíróságnak beadott fellebbezés kapcsán. A szövetség

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2009. november
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!