Friss hírek

Day: április 15, 2010

Komolyan aggódnak a forma-1-es versenyzők

A vártnál hűvösebb idő fogadta a csapatokat csütörtökön a szezon negyedik állomásának helyet adó sanghaji versenypályán, és bár az előrejelzések szerint a hétvégén melegebb időjárás várható, a versenyzők komolyan aggódnak

A Lola sem csatlakozik a Forma-1-hez

A Prodrive után a Lola is közleményt adott ki csütörtök délután, melyben megerősíti, hogy nem adja be nevezését a jövő évi bajnokságra, mert úgy érzi, hogy nem áll rendelkezésére elég

Tippelj a Kínai Nagydíj befutójára!

Az első forduló ugyan elmaradt, azonban már a szezon második állomásától ismét lehet tippelni a futamok befutójára. Hirdetés  

A Red Bull komoly előrelépést vár az F-csatornától

Sebastian Vettel ugyan elmondta, hogy még maguk sem tudják, mikor lesz bevetésre készen saját fejlesztésű rendszerük, ám mindannyian tisztában vannak azzal, hogy döntő fontosságú az F-csatorna, ami körönként akár öt

Hamilton szerint nem minden a végsebesség

Lewis Hamilton nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy sokak szerint előnyben lesz csapata a Kínai Nagydíjon, ahol minden eddiginél jobban kijöhet a trükkös, úgynevezett F-csatorna ereje. Hirdetés  

Kubica nincs tárgyalásban a Ferrarival

Bár az utóbbi időben többször is szóba hozták a Ferrarival, ahol Felipe Massa helyét vehetné át a következő idényben, Robert Kubica elmondta, hogy nem foglalkozik a pletykákkal, és továbbra is

A Prodrive egyelőre nem kér a Forma-1-ből

A Prodrive vezetése megerősítette, hogy nem adja be nevezését a jövő évre a Forma-1-be, miután úgy döntött, teljes erőbedobással a rali-világbajnokságra koncentrál, ugyanis a következő idényben vissza akar térni a

A Ferrari pályára viszi legújabb fegyverét Kínában

A csapathoz közel álló források megerősítették, hogy a Ferrari pályára viszi saját fejlesztésű F-csatornáját a Kínai Nagydíj pénteki szabadedzésén. Fernando Alonso próbálhatja ki az új fejlesztést. Hirdetés  

Schumacher még lát esélyt a bajnoki címre

Michael Schumacher továbbra is úgy gondolja, hogy még minden esélye megvan a bajnoki cím megszerzésére az idei szezonban, jóllehet csapata eddig nem tudta felvenni a versenyt legnagyobb riválisaival. Hirdetés  

Játssz és nyerj F1-es élményautózást!

Örömmel jelentjük be, hogy az idei évben, a már korábban kihirdetett nyeremények mellett, egy szerencsés olvasónknak páratlan élményben lehet része, ugyanis egy profi pilóta utasaként megtehet néhány kört egy kétüléses

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2010. április
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  
Komolyan aggódnak a forma-1-es versenyzők
Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk
Kiderült, hol lesznek F1-es sprintfutamok jövőre
Alonso frusztrált ugyan, de azt mondja, örökké hálás lesz az Alpine-nak
Az FIA szerint jó döntést hoztak, hogy megemelik a padlóélek magasságát a Forma-1-ben
Hockenheim nem akar F1-es versenyt rendezni jövőre
Norris idén is le tudta nyűgözni a McLaren főnökét

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!