Friss hírek

Day: május 30, 2010

A Red Bull cáfolja, hogy Vettel pártján állna

A Red Bull Racing motorsport tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy csapata egyenlő bánásmódban részesíti versenyzőit, azonban hozzátette, hogy véleménye szerint Mark Webber volt az, aki miatt eldobták maguktól a kettős

A McLaren duója elégedett a fejlődéssel

Lewis Hamilton és Jenson Button is elégedettségének adott hangot a hétvégi Török Nagydíjat követően, ahol egy újabb kettős győzelemhez segítették csapatukat az idei évben, miután a Red Bull duója megkönnyítette

Schumacher úgy érzi, megelőzték a Ferrarit

Michael Schumacher szerint a Mercedes GP-nek sikerült közelebb kerülnie a Red Bullhoz és a McLarenhez, sőt egykori csapatát, a Ferrarit már meg is előzte, legalábbis a hétvégi Török Nagydíjon látottak

Red Bull: Nem figyeltek egymásra versenyzőink

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner természetesen csalódottan nyilatkozott a Török Nagydíj után, ahol versenyzői az élen haladva összeütköztek egymással, mellyel a McLaren megszerezte idei második kettős győzelmét, és

Alonso: Hatalmas lemaradásban van a Ferrari

Fernando Alonso figyelmeztette csapatát, hogy nagyon gyorsan tegyen valamit, mert jelenleg óriási a lemaradása a Red Bull Racinggel, és a McLarennel szemben, sőt az utóbbi időben látottak alapján azt lehet

A Red Bull versenyzői egymásra mutogatnak

Sebastian Vettel úgy érzi, hogy nem ő a hibás a Török Nagydíjon történtekért, mikor az első pozícióért harcolva összeütközött csapattársával, Mark Webberrel, ami a Red Bull Racing kettős győzelmébe került.

Hamilton győzött, a Red Bull ütközött Isztambulban

Lewis Hamilton idei első futamgyőzelmét ünnepelhette a Török Nagydíjon, ahol a Red Bull versenyzői kiütötték egymást az élről, ezzel átadva a kettős győzelmet a McLarennek. Hirdetés  

A bukmékerek Webber győzelmére fogadnak

A Red Bull Racing ausztrál pilótája messze a legesélyesebb a futamgyőzelemre a Török Nagydíjon, legalábbis ez derül ki a bwin.com odds-aiból. Hirdetés  

A Michelin újabb ajánlatot tett a csapatoknak

Bár az elmúlt napokban minden jel arra utalt, hogy a csapatok már megegyeztek abban, hogy a Pirelli mellett teszik le voksukat, a Michelin illetékesei vasárnap délelőtt találkoztak a csapatvezetőkkel, és

Vettel egy javított autóval állhat rajthoz

Bár a szabályok szerint a csapatok nem nyúlhatnak hozzá az autókhoz az időmérő és a verseny között, a Red Bull Racing szerelői vasárnap délelőtt mégis kicserélhetnek néhány elemet Sebastian Vettel

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!