Tovább dagad a flexi-szárny botrány az F1-ben
A McLaren és a Mercedes GP vezetése arra kéri az FIA-t, hogy foglaljon állást a flexibilis első szárnyak ügyében, hogy ők is elkezdhessék fejleszteni saját okos elemeiket.
A McLaren és a Mercedes GP vezetése arra kéri az FIA-t, hogy foglaljon állást a flexibilis első szárnyak ügyében, hogy ők is elkezdhessék fejleszteni saját okos elemeiket.
Négy versenyző is megrovásban részesült, amiért az FIA által előre meghatározott maximum köridő fölé ment a mai időmérő edzésen a Hungaroringen.
Michael Schumacher bízik abban, hogy autója merész beállításának köszönhetően egy erős versenyt futhat vasárnap a Hungaroringen, miután borzalmasan gyengén teljesített a mai időmérő edzésen, ahol csak a tizennegyedik pozícióban végzett.
Vitaly Petrov boldogan nyilatkozott a Magyar Nagydíj szombati időmérője után, ugyanis az idei évben először sikerült megvernie csapattársát, Robert Kubicát, aki eddig mindig előle rajtolhatott.
A Sauber istálló japán versenyzője, Kamui Kobayashi egy öt helyes rajtbüntetést kapott a szombati időmérő után, mert figyelmetlen volt, és nem hajtott be az FIA garázsába egy rutinellenőrzésre.
Lewis Hamilton bevallotta, hogy értetlenül áll a Red Bull Racing fantasztikus teljesítménye előtt, és fogalma nincsen arról, hogy ellenfelük mit rejteget a karosszéria alatt, ami lehetővé teszi számára ezt a
Fernando Alonso tisztában van azzal, hogy nem sok esélye lesz megfogni a Red Bull pilótáit a vasárnapi versenyen, hacsak nem másolja le a Ferrari múlt heti kiváló rajtját, és a
Sebastian Vettel más dimenzióban autózott a szombati időmérőn a Hungaroringen, ahol óriási pályacsúccsal simán behúzta zsinórban negyedik rajtelsőségét. Mögötte Webber és Alonso végzett, hatalmas lemaradásban.
Minden jel arra utal, hogy a Red Bullnak nem lesz ellenfele a Hungaroringen, hiszen Mark Webber és Sebastian Vettel ismét egy teljes másodpercet vert a mezőnyre a szombat reggeli szabadedzésen.
A Force India úgy döntött, visszatér a régi padlólemezhez a hétvége hátralévő részében a Hungaroringen, miután nem hozott értékelhető eredményt a pénteki edzéseken elvégzett tesztprogram.