augusztus 2010 - Oldal 4 a 18-ből - F1VILÁG.HU

Month: augusztus 2010

Legyél Te az év Forma-1 menedzsere!

A királykategória emberek százmillióit hozza lázba szerte a világon. Vannak, akik beérik futamnézéssel, mások autós szimulátorok segítségével próbálják meg a pilóták bőrébe bújva átélni a

Webber az élen az időmérő előtt Belgiumban

Mark Webber diktálta a tempót a Belga Nagydíj harmadik szabadedzésén, ahol az utolsó negyedóráig száraz pályán körözhetett a mezőny. A Red Bull pilótája mögött Lewis

Brawn: A Mercedes már a jövő évre koncentrál

A Mercedes GP csapatfőnöke, Ross Brawn megerősítette, hogy erőforrásaik jelentősebb részét már átcsoportosították a jövő évi projektre, és idei autójuk már csak néhány kisebb újítást

Kubica: Nem a győzelem, a fejlődés a cél 2010-ben

A Renault elsődleges célja, hogy közelebb kerüljön riválisaihoz a szezon hátralévő részében, nem pedig az, hogy akár szerencsével, behúzzon egy futamgyőzelmet az utolsó versenyeken, mondta

A Red Bull átment a szigorított flexi-teszten

Ahogy arra számítani is lehetett, a Red Bull Racing gond nélkül vette az akadályt, és RB6-os modelljének első vezetőszárnya simán átment az FIA legújabb, az

Alonso: Komoly veszélyeket tartogat a hétvége

Fernando Alonso ugyan mindkét szabadedzést az élen fejezte be, tisztában van azzal, hogy ha továbbra is hasonlóan változó maradt az időjárás, akkor hihetetlenül kockázatos lesz

A Renault megtartja az F-csatornát Belgiumban

A pénteki szabadedzéseken látottak alapján a Renault úgy döntött, hogy nem lép vissza, és megtartja vadonatúj fejlesztését, a riválisok által már jó ideje használt F-csatornát

Webber nem aggódik a pénteki eredmények miatt

Annak ellenére, hogy csak a tizennyolcadik helyen végzett a délutáni szabadedzésen, Mark Webber egy cseppet sem aggódik a hétvégi Belga Nagydíj miatt, ugyanis meggyőződése, hogy

Alonso szárazon is verhetetlen volt Belgiumban

Fernando Alonso a délutáni szabadedzésen sem talált legyőzőre Spa-Francorchamps-ban, ahol a reggeli esőzések után száradó pálya fogadta a mezőnyt. A Ferrari spanyolját Adrian Sutil és

A Mercedes ismét beveti új diffúzorát

Azt követően, hogy túlmelegedési problémák miatt vissza kellett térnie a szezon első felében használt elrendezéséhez az elmúlt versenyen, a Mercedes GP visszaszerelte új diffúzorának legújabb

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2010. augusztus
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!