A Mercedes GP vezetői, Ross Brawn és Norbert Haug úgy gondolják, hogy az idei relatíve gyenge szereplése után egy teljesen kicserélt, újra régi formájában tündöklő
Lewis Hamilton minden eddiginél keményebben vezethet a hétvégi szezonzárón Abu Dhabiban, ugyanis tisztában van azzal, hogy nincs komolyabb veszítenivalója, mivel bajnoki esélyei igencsak haloványak.
A Renault technikai igazgatója, James Allison elmondta, hogy csapata elégedetten tekinthet vissza az idei szezonra, mert minden eddiginél eredményesebben tudta fejleszteni autóját, ami a szezonnyitó
Annak ellenére, hogy már eldőlt a konstruktőri bajnoki cím sorsa, a McLaren minden erejével azon lesz, hogy megtartsa előnyét a Ferrarival szemben, és megszerezze a
A Renault bejelentette, hogy Jerome D’Ambrosio és Mikhail Aleshin vesz részt a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követő héten, a helyszínen megrendezésre kerülő, kimondottan a fiatal
A Mercedes-Benz motorsport igazgatója, Norbert Haug elmondta, hogy csapata mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az éllovasok mögött a legjobb legyen a szezonzáró Abu
A szezonzárónak helyet adó Abu Dhabi Nagydíj szervezői örömmel jelentették be, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén is minden jegy elkelt a bajnoki címet eldöntő