2010.12.16., csütörtök, 18:14 - F1VILÁG.HU

Day: december 16, 2010

Fernandes: A Lotus soha nem tett ajánlatot

A Lotus Racing vezére, Tony Fernandes cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a Group Lotus megpróbált egyezségre lépni velük, ami végül azért nem jött össze,

A Ferrari nem fog kivételezni a szezon elején

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo kijelentette, hogy Fernando Alonso és Felipe Massa egyenlő feltételekkel vághat neki a következő szezonnak, de már most jelezte, hogy

A Lotus megpróbált megegyezni Fernandesszel

A Group Lotus ügyvezetője, Dany Bahar elárulta, hogy cége első körben Tony Fernandes csapatával próbált megegyezni, de mivel a feltételek koránt sem voltak kecsegtetőek, a

India ad otthont az FIA díjátadó gálának 2011-ben

Az FIA hivatalosan is megerősítette, hogy szakítva a hagyományokkal, a következő évben minden fontosabb ülését illetve rendezvényét, beleértve a díjátadó ceremóniát is Indiában, méghozzá Új

Riválisa szerint nem hibázott Schumacher

Annak ellenére, hogy nem úgy teljesített az idei évben, ahogy azt sokan várták tőle, Michael Schumacher nem hibázott azzal, hogy visszatért a Forma-1-be, állítja egykori

A Ferrari nem támogatja a Római Nagydíjat

A Ferrari vezetése úgy gondolja, hogy nincs hely a versenynaptárban két olasz futamnak, jóllehet az elmúlt hónapokban egyre több helyen hallani, hogy Roma készen áll

Hülkenberg hibázott a legkevesebbet 2010-ben

Bár egyelőre még nincs versenyzői ülése a következő idényre, Nico Hülkenberg volt az, aki a legkevesebb hibát vétette az idei évben a Forma-1-ben, derül ki

Röviden: Csapatváltásra készül Raikkönen

Finn lapértesülések szerint megszakadtak a tárgyalások Kimi Raikkönen menedzsmentje és a Red Bull által támogatott Citroen vezetése között, így a Forma-1 egykori világbajnoka minden bizonnyal

Vietnám is kacsintgat a Forma-1 felé

Vietnám lehet a következő ország, amely bemutatkozhat az F1-ben, ugyanis Hans Giest, aki korábban részt vett az orosz, az osztrák és a bahreini versenyek előkészületi

Alonsót fogyókúrára kötelezi a Ferrari

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso megerősítette, hogy fogyókúrába kezd, mert 2-3 kilót fogyni szeretne a március közepén megrendezésre kerülő szezonnyitó Bahreini Nagydíjig.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2010. december
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!