Nem sokkal azután, hogy felreppent a hír, miszerint a McLaren fekete-piros színre vált az idei évben, a csapat hivatalos twitter csatornáján cáfolta, hogy száműzné a
A Sauber alakulata szerdán hivatalos közleményében tudatta, hogy vadonatúj versenygépét, a C30-ast január 31-én, egy nappal a valenciai tesztek nyitónapja előtt leplezi le.
Miután a téli felkészülés a valenciai tesztsorozattal február 1-jén kezdetét veszi, egyre több csapat ad tájékoztatást arról, mikor és hol mutatja be vadonatúj versenyautóját a
Külföldi lapértesülések szerint a McLaren-Mercedes alakulata 2011-ben megválik jól megszokott szürkés színösszeállításától, így idei autójuk már a fekete-piros kombinációjában pompázik majd.
Feltehetően január közepén tesznek bejelentést arról, hogy a Williamstől a tavalyi szezont követően távozott Nico Hülkenberg melyik csapatnál folytatja versenyzői pályafutását – a legfőbb esélyes
Noha csapata, a Lotus Renault két évvel meghosszabbította tavaly lejárt kontraktusát, Vitaly Petrov továbbra is támogatók után kutat – az orosz tehetség elsősorban hazájában keres
Komoly javulást vár 2011-ben Felipe Massától a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali, miután a brazil versenyző meglehetősen gyenge teljesítménnyel rukkolt elő az elmúlt idényben.