2011.02.28., hétfő, 16:13 - F1VILÁG.HU

Day: február 28, 2011

Vita az utolsó teszt időpontja körül

Noha a Williams istálló technikai igazgatója, Sam Michael az Autosport című brit szaklapnak nyilatkozva múlt héten elmondta, a csapatok közösen megegyeztek abban, hogy az eredetileg

Ingyen kapja motorjait a Red Bull Racing

Azzal, hogy Infiniti jelöléssel látja el Renault motorjait, a Red Bull Racing ingyen kapja majd erőforrásait az idei évben, mellyel egyes becslések szerint költségvetése 4-5%-át

A Daimler felvásárolta a Mercedes GP-t

A Daimler AG hétfőn délután hivatalos sajtóközleményben tudatta, hogy az Aabar Investmenttel karöltve felvásárolták Ross Brawn 24,9 százalékos tulajdonrészét, így most már kizárólagos birtokosai a

A McLaren sem megy a tőzsdére

A Ferrarihoz és a Sauberhez hasonlóan a McLaren sem tervezi, hogy tőzsdére viszi vállalatának részvényeit, mint tette azt a Williams forma-1-es alakulata az anyagi fellendülés

Nem lesz könnyű lemásolni a Williams megoldását

A Williams technikai igazgatója, Sam Michael a The Sun című brit lapnak adott nyilatkozatában nemrégiben elmondta, véleménye szerint csapata autójának innovatív hátsó traktusát nem tudják

Heidfeld már most vezéregyénisége a Renault-nak

Eric Boullier elárulta, hogy Nick Heidfeld rendkívül gyorsan beilleszkedett a csapatba, és véleménye szerint ő a legalkalmasabb arra, hogy Robert Kubica súlyos balesete után utat

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2011. február
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!