Friss hírek

Day: március 9, 2012

Alexander Rossi a Caterham tesztpilótája

A Caterham istálló tesztpilótájaként folytathatja pályafutását Alexander Rossi – az amerikai versenyző a versenyhétvégék pénteki edzésnapján is lehetőséget kap majd.

Jövőre már csak egy versenyük lesz a spanyoloknak

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone csütörtökön hivatalosan megerősítette, hogy a 2013-as idénytől kezdődően csupán egyetlen Forma-1-es versenyt rendeznek majd Spanyolországban.

Újra jön az F-csatorna?

Habár a 2010-es esztendőben szabadalmaztatott F-csatorna használata továbbra is tiltott a Forma-1-ben, a legfrissebb hírek szerint a királykategória egyes csapatai jelenleg is egy ehhez hasonló

Senna: Nehéz lesz a pontokért harcolni

Nem lesz könnyű dolga a Williams alakulatának, ha 2012-ben rendszeresen pontokért akar harcba szállni – állítja a gárda újonnan szerződtetett versenyzője, Bruno Senna.

Lauda úgy véli, drámai a helyzet a Ferrarinál

A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Niki Lauda szerint komoly bajban lehet a Ferrari alakulata, és biztos benne, hogy a maranellóiak háza tájáról napi rendszerességgel érkező negatív

A tervek szerint halad az amerikai pálya építése

Az Amerikai Nagydíjnak otthont adó texasi versenypálya kivitelezéséért felelős Tilke GmbH ügyvezető partnere, Peter Wahl elárulta, meggyőződése, hogy időben elkészülnek a létesítménnyel, így a királykategória

Kubica még egy poharat sem tud felemelni?

Nemhogy egy Forma-1-es autó vezetése, még egy pohár felemelése is problémát okoz az egy évvel ezelőtt súlyos ralibalesetet szenvedett Robert Kubicának – állítja a Toro

Mercedes: Jól felkészültünk az első versenyre

Jövő hétvégén, Ausztráliában végre valahára megkezdődik a 2012. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat, és nem csak a rajongók, de a teljes mezőny nagy izgalommal várja már

Rendszeres pontszerzésre hajtanak a Saubernél

Magabiztosan várják a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjat a Forma-1-es Sauber istálló versenyzői: mind Kamui Kobayashi, mind Sergio Perez optimista, hiszen úgy érzik, a téli teszteken

A Red Bull biztos autója legalitásában

A Red Bull Racing alakulata cáfolja, hogy új kipufogórendszere – melyet az előszezon utolsó, barcelonai tesztsorozatán vitt pályára először – a szabályok határait feszegetné.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2012. március
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!