Autóba ülhet a jövő heti, mugellói teszten a Force India alakulatának teszt –és tartalékversenyzője, Jules Bianchi – jelentette be a gárda csütörtök délelőtt.
A La Gazzetta dello Sport, illetve a Bild értesülései szerint a Forma-1 egyik legpatinásabb alakulata, a Ferrari kivetette hálóját a Force India, valamint a Sauber
A tavalyi év dominanciája után a Red Bull Racing alakulatának idén jóval nehezebb dolga van, a mezőny ugyanis olyannyira szorosnak tűnik, hogy nehéz lesz akkora
Megérti Michael Schumacher frusztrációját, ugyanakkor nem teljesen osztja a hétszeres világbajnok álláspontját a Mercedes-Benz motorsport-igazgatója, Norbert Haug.
Nem akar a Pirelli tesztpilótája lenni a Force India alakulatának volt versenyzője, Adrian Sutil – a német versenyző célja, hogy visszatérjen a Forma-1-be.
Másodszor is világbajnok lehet a Forma-1-ben a királykategória 2007-es legjobbja, Kimi Räikkönen – állítja honfitársa, Mika Salo, aki 199-ben a Ferrari alakulatánál Michael Schumacher helyettesítette.
A HRT F1-es csapata szerdán délután hivatalos közleményben jelentette be, hogy nem vesz részt a jövő heti, háromnapos mugellói teszten, minden erejével ugyanis az új
A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier a minap egy nyilatkozatában elárulta, véleménye szerint Romain Grosjean Bahreinben nyújtott teljesítményével bizonyította, egy napon a Forma-1 világbajnokává válhat.