Toszkán Nagydíj

Day: május 21, 2012

Ferrari: Hosszú út áll még előttünk

A Scuderia Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry a gárda hivatalos weboldalának nyilatkozva elárulta, bár elégedettek a Spanyol Nagydíjon pályára vitt újításokkal, tisztában vannak azzal, sok

Két lábbal a földön járnak a Williamsnél

Nem száll el barcelonai sikerétől a Williams Forma-1-es alakulata, a gárda résztulajdonosa, Toto Wolff szerint azonban minden okuk megvan arra, hogy optimistán várják az előttünk

A kiscsapatok az új motorformula miatt aggódnak

Német sajtóértesülések szerint több kiscsapat is szeretné, ha nem 2014-ben, hanem néhány évvel később kerülnének bevezetésre az 1,6 literes V6-os turbómotorok, attól tartanak ugyanis, az

Kanadába is a leglágyabb gumikkal érkezik a Pirelli

A Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli nemrégiben hivatalosan bejelentette, mely gumikeverékeket bocsátja majd a csapatok rendelkezésére a kanadai, a valenciai, illetve az angliai versenyhétvégén.

Di Resta váltja Schumachert?

Jackie Stewart szerint ugyan a Ferrariban lenne a helye, mégis könnyen lehet, hogy a Force India versenyzője, Paul di Resta jövőre Michael Schumacher helyét veszi

Massa bízik a Ferrari támogatásában

Felipe Massa, a Ferrari versenyzője mindent megtesz azért, hogy mihamarabb javítson teljesítményén, és meghálálja a csapata által belé vetett bizalmat – a brazil tudja, szükség

Petrov szerint Massa helye még nincs veszélyben

A Caterham versenyzője, Vitaly Petrov szerint a pletykák ellenére nem valószínű, hogy a Ferrari alakulata hamarosan megválik Felipe Massától, amennyiben a brazil Monacóban sem nyújt

Jó szereplést vár Monacóban a McLaren duója

Bár a McLaren Mercedes idei versenyautójának nem kifejezetten fekszik a monte-carlói versenypálya, Jenson Button bízik abban, hétvégén ismét a győzelemért szállhat majd harcba.

Idén sem lesz DRS a monacói alagútban

A versenyzők tavalyhoz hasonlóan idén sem használhatják majd autóik DRS-rendszereit a monacói versenypálya alagútjában – értesült az Autosport című brit szaklap.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2012. május
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031