Bahreini Nagydíj

Month: június 2012

Button reméli, Silverstone-ban újra formában lesz

Ugyan soha nem állhatott még dobogóra hazai versenyén, a Brit Nagydíjon, a McLaren versenyzője, Jenson Button nagy örömmel érkezik meg Silverstone-ba, ahol reményei szerint idén

Hamilton: Magam mögött hagyom a valenciai incidenst

A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton elárulta, a Pastor Maldonadóval történt valenciai balesete semmiféle hatással nem lesz majd szereplésére a jövő hétvégi Brit Nagydíjon.

Schumacher és Rosberg sem tudja, mire számítson

Sem Michael Schumacher, sem Nico Rosberg nem kívánt jóslatokba bocsátkozni a Mercedes silverstone-i esélyeivel kapcsolatban, mindketten bíznak azonban abban, hogy jó eredményt érhetnek el az

Dani Clos újra versenyautóba ülhet

Autóba ülhet a Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén a HRT teszt –és tartalékversenyzője, Dani Clos – jelentette be a spanyol kiscsapat ma délelőtt.

Ilyen lenne egy F1-es verseny London utcáin

A Forma-1-es Brit Nagydíj, valamint a McLaren csapatának támogatója, a Santander csütörtökön este egy hivatalos rendezvény keretében mutatta be elképzeléseit a Londoni Nagydíjjal kapcsolatban –

Túlmelegedés okozta Vettel és Grosjean kiesését

A Red Bull, valamint a Lotus motorpartnere, a Renault csütörtökön bejelentette, a generátor túlmelegedése okozta Sebastian Vettel és Romain Grosjean kiesését a múlt vasárnapi Európa

Ecclestone: Az igazat mondom

Bernie Ecclestone, a Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosa elismerte, nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy a német hatóságok további lépéseket tesznek ellene a Gerhard Gribkowsky-ügy miatt

Ádáz fejlesztési versenyre számít a McLaren

Ádáz fejlesztési versenyre számít a McLaren alakulata a Forma-1-ben – a wokingi gárda sportigazgatója, Sam Michael úgy véli, az élcsapatok mindent megtesznek azért, hogy riválisaik

Glock felépül a Brit Nagydíjra

A jövő hétvégi Brit Nagydíjon újra Forma-1-es versenyautóba ülhet a valenciai versenytől távolmaradó Timo Glock.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2012. június
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930