2012.06.26., kedd, 20:16 - F1VILÁG.HU

Day: június 26, 2012

Eccletsone szkeptikus New Jersey-vel kapcsolatban

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy New Jersey nagy valószínűséggel jövőre még nem rendezhet futamot, jóllehet egyelőre úgy áll, hogy a

Rekordot döntött a McLaren, ám nem ez a gárda célja

Nem kerékcsere-rekordra, sokkal inkább megbízható, következetes bokszkiállásokra törekszik a McLaren Mercedes alakulata, mely múlt hétvégén, Valenciában új rekordot állított fel a bokszutcában.

Három csapat tesztelhet Silverstone-ban

A legfrissebb sajtóhírek szerint csupán három csapat bonyolítja le a fiatal versenyzők tesztjét a silverstone-i versenypályán a Brit Nagydíjat követő héten.

Továbbra is lehetetlen jósolni a Forma-1-ben

Olyan szoros küzdelem zajlik a Forma-1-ben, hogy semmi értelme jóslatokba bocsátkozni a csapatok további formáját illetően – ez a véleménye a McLaren csapatfőnökének, Martin Whitmarshnak,

Vettel 2016-ig a Ferrarinál?

2014-ben a Ferrarinál folytatja Forma-1-es pályafutását Sebastian Vettel – legalábbis erről számolt be nemrégiben az olasz Italia 1 televíziós csatorna, valamint neves szakírója, Giorgio Terruzzi.

Schumacher továbbra sem döntött jövőjéről

2006 után először állhatott dobogóra a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher Valenciában, a német azonban továbbra sem döntött arról, hogy folytatja-e Forma-1-es pályafutását 2013-ban.

A gumikkal bajlódott a McLaren

A McLaren Mercedes alakulatánál úgy vélik, a rossz gumikezelés miatt nem volt esélyük arra, hogy a vasárnapi Európa Nagydíjon a futamgyőzelemért szálljanak harcba.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2012. június
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!