IMOLAGP

Day: július 22, 2012

Terítéken lesz a Red Bull-ügy a hétfői ülésen

A Technikai Munkacsoport hétfőn tervezett ülést tart Londonban, azonban a hétvégi események után egyik fő témája a Red Bull vitatott motorvezérlésének illetve az erre vonatkozó

McLaren: Vettel nem kerülhette el a büntetést

A McLaren sportigazgatója, Sam Michael szerint Sebastian Vettelnek nem szabadott volna a pályát elhagyva megelőznie Jenson Buttont a Német Nagydíj utolsó előtti körében, így nem

Massa: Az időmérőn kell jobbnak lennünk

Felipe Massa számára balszerencsésen ért véget a Német Nagydíj: a tizenharmadik helyről rajtolt, majd ugyanebben a pozícióban intette le a kockás zászló, miután a mezőny

Hamilton erőt meríthet a peches jubileumi futamból

Szerencsétlen versenye volt Lewis Hamiltonnak Németországban, aki végül egyedüliként a mezőnyből a leintésig sem jutott el. A 100. Forma-1-es futamán rajthoz álló pilótája ennek ellenére

Button: Jelenleg a McLaren a leggyorsabb

Miután a versenyfelügyelők is szabálytalannak ítélték Sebastian Vettel manőverét, Jenson Button hivatalosan a második helyen zárta a Német Nagydíjat. A McLaren pilótájának a hatodik helyről

Räikkönen: Ma ez volt a maximum

Kimi Räikkönen, a Lotus versenyzője ugyan negyedikként ért célba Hockenheimben, azonban Sebastian Vettel büntetése miatt a harmadik pozíciót megörökölte a némettől.

Vettelt megbüntették, így csak ötödik

Elveszítette a Német Nagydíjon megszerzett második helyét a Red Bull világbajnok pilótája, Sebastian Vettel, miután a versenybírók szerint szabálytalanul előzte meg egy körrel a leintés

Rosberg hatalmasat küzdött egyetlen pontért

Nico Rosberg mindent beleadott a Német Nagydíjon, és összességében parádés teljesítményt nyújtva 11 helyet lépett előre, de így is csak egyetlen pont lett a jutalma.

Button szerint Vettel szabálytalan volt

A McLaren versenyzője, Jenson Button úgy véli, a televíziós felvételeken tisztán látszik, hogy szabálytalan manőverrel utasította őt maga mögé a vasárnapi Német Nagydíj utolsó előtti

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2012. július
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!