IMOLAGP

Day: július 25, 2012

Mérnöke szerint Alonso minden idők egyik legjobbja

Minden idők egyik legjobb Forma-1-es versenyzőjének nevezte Fernando Alonsót a kétszeres világbajnok versenymérnöke, Andrea Stella. A spanyol három győzelemmel élen áll a pontvadászatban.

Sullivan bíróskodik a Magyar Nagydíjon

A korábbi Forma-1-es versenyző, Danny Sullivan segíti majd a versenybírók munkáját a hétvégi Magyar Nagydíjon – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdán.

A McLaren továbbra is szenved vizes pályán

Továbbra is komoly problémát okoz a McLaren csapata számára az esős időjárás – vallotta be Jenson Button, aki szerint olykor a szerencse dönt arról, sikerül-e

Wolff a Williams ügyvezetője lett

Frank Williams jobbkezeként folytatja pályafutását a Williams istálló résztulajdonosa, Toto Wolff – jelentette be a brit alakulat kedden.

Button szerint könnyen bajba kerülhet Alonso

Ugyan elismeri, Fernando Alonso egyszerűen parádésan szerepelt a 2012-es Forma-1-es bajnokság első felében, Jenson Button azonban figyelmeztette riválisát, nem dőlhet hátra, ugyanis komoly ellenállásra számíthat

A Hungaroringen javítana a Force India

Elégedetlen a hockenheimi versenyhétvégével a Force India versenyzőpárosa. A csapatnál abban bíznak, a Magyar Nagydíjon sikerül javítaniuk.

A Lotusnak hátrányt jelent az új versenyzőpáros

Eric Boullier, a Lotus istálló csapatfőnöke úgy véli, csapata komoly hátrányban van legfőbb riválisaival szemben, állítása szerint ugyanis a tény, hogy új versenyzőkkel vágott neki

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2012. július
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!