IMOLAGP

Day: október 2, 2012

2014-ben elveszíti varázsát a Forma-1

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone szerint borzalmas hangjuk van a jelenlegi tervek szerint 2014-ben bevezetésre kerülő 1.6 literes, V6-os erőforrásoknak, amit aggasztónak tart.

Még nem egyezett meg Massával a Ferrari

A Ferrari egyik szóvivője nemrégiben cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint már mindenben megegyezett versenyzőjével, Felipe Massával.

Mallya: Csak a szerencse hiányzik a dobogóhoz

Vijay Mallya, a Force India csapatfőnöke úgy gondolja, egy dobogós helyezés nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a konstruktőrök világbajnoki pontversenyében megelőzzék legnagyobb ellenfelüket, a Sauber istállót.

Weber: Schumi, ideje abbahagyni!

Michael Schumachernek nem kellene a Sauber csapatánál folytatnia Forma-1-es pályafutását – állítja a versenyző egykori menedzsere, Willi Weber. A szakember a visszavonulást tanácsolja a németnek.

Bezárja szélcsatornáját a Ferrari

Egy időre bezárja szélcsatornáját a Ferrari Forma-1-es csapata annak érdekében, hogy kiküszöbölje a következetlen adatokkal kapcsolatos problémákat – árulta el Luca di Montezemolo elnök.

Perez volt a Mercedes B-terve

Német sajtóértesülések szerint Sergio Perez volt a Mercedes Forma-1-es csapatának B-terve arra az esetre, ha Lewis Hamilton nem hagyja el jelenlegi csapatát, a McLarent.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2012. október
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!