2012.11.23., péntek, 20:55 - F1VILÁG.HU

Day: november 23, 2012

Räikkönen: Nem dőlt össze a világ

Meglehetősen nehezen indult a brazíliai hétvége Kimi Räikkönen számára, a Lotus finn pilótája ugyanis az első szabadedzés nagy részét a bokszban töltötte motorprobléma miatt.

Alonso: A célok adottak, de nehéz lesz elérni őket

A Ferrari problémamentes edzésnapot teljesített pénteken Interlagosban. A szezonzáró Brazil Nagydíj első két szabadedzése jól szolgálta az olasz csapat felkészülést az idei utolsó futamra, amelyen

Kubica nyerte az első szakaszt Franciaországban

Robert Kubica dominált a hétvégi Rallye du Var első szakaszán, ami komoly eredmény, hiszen ez az eddigi legrangosabb megmérettetés, amin részt vesz 2011-es horrorisztikus rali-baleset

Hamilton szerint nem jó Button hátsó szárnya

A McLaren versenyzője, Lewis Hamilton úgy véli, a hétvége további részében csapattársa, Jenson Button is ugyanazzal a hátsó szárnnyal rója majd a köröket, mint amelyikkel

Rosberg: A csúcson fejezheti be a Mercedes

Azt követően, hogy jól teljesített az első két edzésen, Nico Rosberg bízik abban, hogy a Mercedes relatíve magasan fejezheti be az idei évet Brazíliában.

Vettel: Van még tennivalónk

Bár az időjósok szerint eső várható a Brazil Nagydíj vasárnapi futamára, Sebastian Vettel, a Red Bull világbajnoka szerint bőven van még tennivalójuk az autó beállításaival

A legtöbb pályán két DRS zóna lesz 2013-ban

Az FIA a lehető legtöbb pályán két előzési zónát szeretne kijelölni a következő idényben, hogy a szabálymódosítások miatt ne csökkenjen az előzések számra a Forma-1-ben.

Hamilton tovább menetel Brazíliában

Lewis Hamilton sikerével zárult a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki második szabadedzése. A McLaren versenyzőjét ezúttal is a két Red Bull követte Sebastian Vettel – Mark

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2012. november
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!